Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Fülöp, Jakab

Sötét
Fény

Orvhalászok garázdálkodnak a Tisza-tavon

Fogás.LOGO

Orvhalászok garázdálkodnak a Tisza-tavon

Ez a cikk több, mint 2 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az idei évben a Tisza-tavon elkövetett orvhalászat vétsége miatt már több bűnügyben került sor vádemelésre. Az egyik elkövető húsz keszeget fogott ki.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség három férfit vádol ennek a bűncselekménynek az elkövetésével. A vádlottak 2023. január 18-án este, jóval sötétedés után Poroszló külterületén, a Kis-Tiszán úgynevezett gereblyéző módszerrel fogtak ki a vízből összesen húsz keszeget még az előtt, hogy a halászati őrök rajtuk ütöttek volna – írja közleményében Dr. Konkoly Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő ügyésze.

A Hevesi Járási Ügyészség két ügyben emelt vádat a kiskörei vízlépcső közelében, kíméleti területen idén tavasszal elkövetett orvhalászat vétsége miatt. Az egyik esetben a rendőrök egy férfit és egy nőt, a másikban a halőrök egy testvérpárt kaptak rajta azon, hogy tiltott helyen pecáztak.

A járási ügyészségek az elkövetőkkel szemben jóvátételi munka, közérdekű munka, illetve felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tettek indítványt a bíróságra benyújtott vádirataikban. Emellett indítványozták a bűncselekményekhez eszközül használt, és a rendőrség által a helyszínen lefoglalt horgászeszközök elkobzására is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.