Lépjen kapcsolatba velünk

Biztató jelek az első felkészülési meccsen

Esebmte

Biztató jelek az első felkészülési meccsen

Ez a cikk több, mint 1 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Szentmarjay Tibor Városi Stadionban zajló gyep-rekonstrukciós munkálatok miatt Heréden a Markó Ferenc Sporttelepen lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését az Eger SE labdarúgó csapata. Az NB III észak-keleti csoportjának július végi rajtjára hangoló piros-kékek a másodosztály masszív együttesével, a közelmúltban Magyar Kupa döntőben érdekelt Budafokot látta vendégül a vastagon NB-s szintű herédi pályán.

Hasznos kilencven percen van túl Céró Bálint legénysége, amelynek jelentős részében felvette a versenyt esélyesebb riválisával szemben. A BMTE a hajrában szerzett két találattal nyerte meg 2-0-ra az összecsapást. Az ESE színeiben voltak próbajátékosok, illetve szerelést húzott a vármegyeszékhelyre visszatérő Debreczeni Dávid-Hegedűs Dávid-Vajda Ákos trió is. Kapunkban az élvonalbeli rutinnal rendelkező Bukrán Erik kezdett, aki jó eséllyel városunkban folytathatja pályafutását. Az agriasport.hu szerint biztató jelek az első felkészülési meccsen.

Legközelebb szombaton a Karcag együttesével csap össze az Eger, szintén a Markó Ferenc Sporttelepen.

Felkészülési mérkőzés
Heréd, Markó Ferenc Sporttelep

Eger SE – Budafoki MTE 0-2 (0-0)
Eger SE: Bukrán – Debreczeni, Hegedűs, Juhász G., Nagy Á., Tóth L., Farkas G., Kispál, Jónyer, Kovács D., Bedő. Cserék: Furik, Kapitány, Bebők, Laki, Gáspár, Vajda, Koczka, Schmidt, Németh G.
Gólszerzők: Vajda Ch., Oláh

Az ESE további nyári felkészülési mérkőzései:

Július 1. szombat 11:00, Markó Ferenc Sporttelep, Heréd
Eger SE – Karcag SE

Július 5. szerda 17:00, Budapest, Szőnyi út
BVSC-Zugló – Eger SE

Július 8. szombat 11:00, Grosics Gyula Stadion Tatabánya
Tatabánya – Eger SE

Július 11. kedd 18:00, Markó Ferenc Sporttelep, Heréd
Eger SE – THSE Szabadkikötő

Július 14. péntek 19:00, NAV Pasaréti úti Sporttelep
Pénzügyőr SE – Eger SE

Július 22. szombat 10:00, Bicskei TC Sporttelep
Bicske TC – Eger SE

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.