Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

Kovács Kati is fellép a Felsőváros Ünnepén

Kovács Kati

Kovács Kati is fellép a Felsőváros Ünnepén

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Idén is lesz Felsőváros Ünnepe Egerben. Július 22-én a Nemzedékek terére várják az egrieket. Lesznek a gyermekprogramok, valamint koncertek is, fellép Bereczki Zoltán és élő koncertet ad Kovács Kati. Átadják a Felsőváros Csillaga elismerést is, a jelöltekre július 19-ig lehet szavazni.

Az idei évben 10. alkalommal rendezik meg a Felsőváros Ünnepét. A 2013 óta, a Nemzedékek terén megtartott Felsőváros Ünnepe a városrész lakóinak életében fontos közösségi, családi rendezvény, mely a helyi társadalom összetartozását, a közösségek jelenlétét hivatott megmutatni, és egész napos családi jellegű programsorozattal ünnepli az együttlétet.

Az esemény 10 órakor gyermekprogramokkal kezdődik egészen 15 óráig tart. Majd 16 órakor Bereczki Zoltán lép színpadra, ezt követően 17 órakor átadják a Felsőváros Csillaga elismerést. 18 órától Tarsoly József hegybíró borbemutatót tart és 19:30-kor élő koncertet ad Kovács Kati. A nap utcabállal zárul.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.