Három hét múlva már bajnoki mérkőzésen kell pályára lépni az Eger SE NB III Északkeleti csoportjában szereplő csapatának.
A sorsolás szerint július 30-án Putnokon kezd az Eger. A 3. fordulóban már gyöngyösi megyei rangadó vár a megyeszálhelyi együttesre. Az első hazai meccs – a pálya felújítás miatt – az 5. fordulóban a Tiszaújváros ellen realizálódhat. A korán kezdett felkészülés harmadik hetét szombaton a szintén NB III.-as Tatabánya elleni idegenbeli meccsel zárták Hegedüs Dávidék. Az első félidőben kétszer volt sikeres a hazai gárda, majd gyorsan bebiztosították győzelmüket fordulás után. Végül 5-0-ra nyertek.
A felkészülés negyedik hetében újabb két edzőmeccs szerepel a programban. Kedden a THSE Szabadkikőtővel mérkőznek meg, a helyszín Heréd. Pénteken pedig a Pénzügyőr vendége lesz a csapat. A bajnoki ralt előtt utoljára július 22-én, szombaton a Bicskével főpróbázik az Eger SE. A játékoskeret még alakulóban, a próbajátékosok többsége mér kivár, magasabb osztályból vár ajánlatot. Végleges keret az utlsó heteben várható. Annyit láthattunk az eddigi 4 felkészülési meccsen, hogy a góllövés terén nem sikerült előrelépni. Háromszor gólképtelen maradt a támadósor, egy alkalommal két büntetőből sikerült a hálóba találni. Az első akvió gólra még várni kell.
Kapusposzton Bukrán Erik (képünkön) az első számú kiszemelt.
Felkészülési meccsek eredményei:
BVSC – Eger SE 1-0 (1-0)
EGER: Bukrán – Almomani, Hegedűs, Juhász G., Nagy Á., Tóth L., Farkas G., Schmidt, Jónyer, Kovács D., Sándor R. Csere: Radnóti, Papp K., Vajda, Zvara, Koczka, Németh G., Juhász Á., Bozó, Pajti.
Tatabánya – Eger SE 5-0 (2-0)
EGER: Bukrán – Almomani, Hegedűs, Juhász G., Nagy Á., Tóth L., Farkas G., Zvara, Kovács D., Sándor R., Papp K. Csere: Radnóti (kapus), Debreczeni, Jónyer, Vajda, Koczka, Juhász Á., Bozó, Lovász, Schmidt.
Gól: Molnár T. (11.), Soltész (30.), Árvai (64.), Zacsek (70.), Soltész (76.)
Következik: THSE Szabadkikötő–Eger SE, Heréd, Markó Ferenc Sporttelep, július 11., kedd, 18.00.
Az Eger SE őszi sorsolása:
1. forduló. július 30:
Putnok – ESE
2. ESE – Cigánd (?)
3. Gyöngyös – ESE
4.DVSC II – ESE
5.ESE – Tiszaújváros
6.Karcag – ESE
7.ESE – SBTC
8. Hatvan – ESE
9.ESE – UTE II
10.REAC – ESE
11. ESE – Várda II
12. DEAC – ESE
13. ESE – Sényő
14. Tiszafüred – ESE
15. ESE – DVTK II.
Agriasport
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











