Lépjen kapcsolatba velünk

Két szolgálati lakást adtak át Egerben – három óvónő talált otthonra a Lajosvárosban

358699064 663671769135491 1611812630180826080 n

Két szolgálati lakást adtak át Egerben – három óvónő talált otthonra a Lajosvárosban

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az önkormányzat segítségével három óvónő talált otthonra a lajosvárosi Berze Nagy János utcában átadott szolgálati lakásokban, melyek kulcsait Mirkóczki Ádám polgármester adta át Földvári Győző, valamint Ifj. Sós Tamás képviselők társaságában.

A polgármester elmondta, fontos, hogy pályakezdő fiatalok számára olyan lakhatási feltételeket tudjanak biztosítani, melyekkel vonzóbbá tehetik számukra városunkat annak érdekében, hogy a megszerzett tudásukat továbbra is itt kamatoztassák, hiszen ők alapozzák meg az egri gyerekek jövőjét.

A frissen átadott két óvónői szolgálati lakás alapjául a korábbi orvosi rendelő szolgált, ahol az Egri Közezolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) munkájának köszönhetően pár napon belül a három óvónő beköltözhet új otthonába.

A város vezetésének célja, hogy a jövőben további szolgálati lakásokat alakítson ki. Jelenleg négy új otthon létrehozását tervezik a Felsővárosban – közölte az önkormányzat hivatalos közösségi oldalán.

Fotó: Eger Város Hivatalos Oldala

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.