Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott Sós István, Eger korábbi alpolgármestere, amelyet Novák Katalin köztársasági elnök ítélt oda. Az elismerést az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a múlt héten. Születésnapi ajándék is lehetne a díj, de bőven kiérdemelt: szobrok, szökőkutak, díszvilágítások jelzik, mennyit tett Egerért Sós István. Interjú.
A kitüntetett nem csak városunk alpolgármestere volt, öntödét vezetett, vagy éppen – szép sikerekkel, nyereséggel – a Városgondozást, sőt a strandot is. Az elismerés kapcsán kérdeztük Sós Istvánt, elsőként természetesen arra voltunk kíváncsiak, hogy mit szól a Magyar Ezüst Érdemkeresztjéhez.
– Városi kitüntetéseim már vannak, de állami kitüntetést nem kaptam még. Megmondom őszintén, örültem neki, hogy valaki észrevette, hogy így is megemlékezhetnek a tevékenységemről, és ez nekem nagyon jól esett.
– Annyi mindent lehetne kiemelni az Ön munkásságával, karrierjével kapcsolatban. Ha csak a Városszépítő Egyesület tevékenységét nézzük 1982-től, hát az önmagában 41 év.
– Az első munkahelyem az egri vas- és acélöntöde volt, már ott sok olyan terméket gyártottunk, ami a kor divatja szerinti „nosztalgiaként” kikerültek a városba, például kandeláberek, kerékvetők, falikarok. Például a felújításig a bazilika előtt is volt két ilyen „pásztorbot kandeláber”, amiket nemrég lecseréltek, de bízom benne, hogy megőrizték valahol. De említhetnénk a Dobó téri villanyoszlopokat is.
– Aztán az öntödétől eljött.
– A városmunkások vezetője lettem, s mivel ott is Eger ügyeivel kellett foglalkoznom, tulajdonképpen a hivatali és a civil dolgom „átfedésben volt egymással”.: hogy törődjek Eger értékeivel, próbáljak vigyázni rájuk. 1995-től voltam aztán a termálfürdő igazgatója. Ott is sikerült olyan fejlesztéseket megvalósítani, amelyek kapcsolódtak a városépítési tevékenységemhez. A Katona téren, a piacon volt egy ivókút, amit ott csak szemetesnek használtak, de siketült a strandra áttelepíteni, szép kerámiakút, Orbán Katalin munkája. Vagy ott van a kicsi szobor az 1-es medence melletti dísznövényes kis tavacska közepén, azt magánembertől vásároltuk meg.
– Közben felügyelte a Szépasszonyvölgy dolgait.
– Azt is igyekeztem úgy csinálni, hogy szebb, ékesebb legyen. Odakerült a Szépasszony szobra, vagy a Bacchus szobor, ami később összetört, majd sikerült megmenteni és már a Kopcsik Marcipánia udvarán áll. Ahogy látható, hivatali munkáim és városépítő, városszépítő tevékenységeim összefonódtak ezer szálon.
– Ó, és mennyi példát lehetne említeni az Ön aktív idejéből. Az érsekkerti szökőkút is ilyen, ugye?
– Jeles pont volt a munkánkban, hiszen a Millennium évében, 2000-ben adtuk át. a Bárány uszodában állt eredetileg, de elbontották, amikor kellett a hely a lelátónak, mert a vízilabda népszerű volt helyben, sok nézőt vonzottak a mérkőzések. A Danubius-kút csak képeken maradt fenn, de volt köztük olyan, ahol egy ismert úszó is szerepelt, az ő lábmérete pedig megfelelő aránypont volt, hogy eredeti méretében reprodukálhassuk a kutat. Fehér László tervezte újra, egy polgár kezdeményezése volt, aki maga is hozzáadott egymillió forintot. Kicsit sajnálom, hogy nem az eredeti világítással működik, elhanyagolták a beépített lámpákat, pedig a vizet „fényesítve” más hatást keltett, mint ha magát a kutat világítjuk meg oldalról.
– És akkor a Szent József Parkot még nem is említettük.
– Pedig bizony, jelentős alkotás. 2003 őszén adtuk át. Nagy mértékben hozzájárult a mostani városképhez. De azt tudom mondani, hogy szinte nincs is a városnak olyan útja, tere, körzete, ahol az egyesület munkája ne jelenne meg valahogy. Akár szobrok formájában, akár létrehozott új értékek formájában, akár csak úgy, hogy bizonyos dolgokat megvédtük az utókor számára. Ilyenek például a haranglábak. Ezek Eger búcsúhelyein voltak felállítva régen, és most már újra. Sőt, interneten nemrég a Tűzoltó téri örökmécseről kérdeztek. Az is érdekes. Az tulajdonképpen egy síremlék volt a Hatvani temetőben. A tulajdonosok nem gondozták, kikutattam kik ők, megvettem tőlük. Az öntödében pótolni tudtuk az eltört elemeket. Kérés volt, hogy a benne lévő kis Szűzanya szobrot adjuk oda nekik ajándékként, a többi viszont az egyesületé lett, így került a helyére. De hát ezer ilyen történet volt, mesélhetnék a Líceum mögötti Szent István-kútról is, a szoborról. – Egy kis barokk, Szent István szobor van ott. Az volt talán az egyik legelső alkotásunk, amit Egerben közterületen megcsináltunk, és ebben is egy nagymértékű városi összefogás volt, szinte minden szakma képviseltette magát. A tetőszerkezet, a faragott, kreatív elemek, a dísz, kulturáltan és szépen lett kivitelezve. Régen buszmegálló volt ott, maradt egy üres falrész, ezt kívántuk átalakítani.
– Könyvet kell írnom lassan a válaszokból, nem újságcikket.
– Pedig még hosszan lehetne sorolni. Meg is ragadom az alkalmat, hogy korrigáljak egy tévedést. A Rókus temetőben van egy kopjafa, ami Vidróczki Marcinak állít emléket. A híres betyár történetét dr. Löffler Erzsébet kutatta fel, az egri börtönben halt meg, a kopjafát mi állítottuk a 80-as években, nem korábbi dolog az ott.
– 300 százalék amit „beletett” Egerbe: 100 a hivatali munkakörökben, 100 a civil munkássággal, 100 pedig az a plusz lelkesedés, ami nélkül ez a sok dolog nem valósulhatott volna meg.
– Az ember szeresse a városát, lelkesedjen érte. Hogy például a strandot említsem, én a Városgondozás élén dolgozva oda jártam kikapcsolódni, gyönyörködtem benne. Szerettem. Amikor annak lettem a vezetője, szépíteni szerettem volna. Az akkori nagyobb beruházások mellett ültettem oda olyan különleges fákat, amik azóta is megvannak. A kis dísztó közepén álló szobrocskát Budapesten, láttam meg, egy antikváriumban. Az én aktív időmben a városvezetők nagy felelősséget éreztek Egerért. Örömmel is vállaltam el azokat a feladatokat, amelyekre felkértek, mert ezek nagyon passzoltak a várossal kapcsolatos elképzeléseimhez. A díszkivilágításokat például még meg sem említettük. Az egyházi épületek, a vár nyugati és déli oldalát, mindet a Városszépítő csinált. Nagy pénzekbe kerültek ezek már akkor is, de volt olyan tervező, akik állami támogatást kaphattak a munkáért, nekünk pedig csak a terveket kellett fizetnünk, a kivitelezést nem.
– Nem véletlen, hogy most ez a kitüntetés megadatott.
– Kedvet, örömöt éreztem mindig abban, amit csinálok, szívvel-lélekkel. És ez tart most is, de éppen augusztus 20-án töltöttem a 79-et. Elég volt az aktív tevékenységből, de mindent megteszek a városért most is, amit tudok. Most épp az évtizedek alatt elvégzett munkák dokumentációját rendezem, szeretném megőrizni a jövőnek, majd a Dobó István Vármúzeum igazgatójának adom át, így, ha bármikor szükség lesz rá, mert valamihez hozzá kell nyúlni, nem kell sokáig keresgélni. Tényleg, a Gárdonyi sír felújítását nem is említettem, pedig azt is mi csináltuk 2012-ben. Kicseréltük a kőburkolatot, endbe tettük a kerítést is.
– Ennek a megannyi munkának a felsorolása tényleg lehetne egy véget nem érő történet. Biztosak is lehetünk benne, hogy megérdemelten kapta meg a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, amelyhez ezúton is szívből gratulálunk!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
