Lépjen kapcsolatba velünk

Mi folyik itt Egerben? Nagyok a bajok a Városfejlesztési Kft.-nél is

Városháza

Mi folyik itt Egerben? Nagyok a bajok a Városfejlesztési Kft.-nél is

Ez a cikk több, mint 2 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Miért ütközött falba Juhász Tamás, a Városháza Gazdasági irodavezetőjének kinevezése a Városfejlesztési Kft. élére? Megpróbáljuk elmagyarázni.

Mint arról korábban írtunk, csütörtök délelőtt közleményt adott ki az EVAT Zrt., melyben azt írták, hogy a vagyonkezelő holding igazgatósága – Jánosi Zoltán (Momentum) javaslatára – úgy határozott, hogy az Egri Városfejlesztési Kft. élére a közgyűlés által javasolt Juhász Tamás ügyvezetővé választására vonatkozó korábbi igazgatósági döntés végrehajtását felfüggeszti.

Felfüggeszti az EVAT Zrt. Juhász Tamás ügyvezetői kinevezését

Az EgerInfó a közleményt követően úgy értesült, hogy az EVAT Zrt. igazgatósága egyhangúan, 5 igen szavazat mellett hozta meg döntését az ügyben, akik szerint több pontban is aggályos a jelenlegi irodavezető ügyvezetővé való kinevezése. Egyrészt szerintük Juhász Tamás kinevezéséhez

a közgyűlésen nem volt elegendő az egyszerű többség, a szavazásnál minősített többségre lett volna szükség. Ha ez igaz, azt jelenti, hogy a Közgyűlés érvényesen nem választotta meg Juhászt ügyvezetőnek.

Másrészt azt is írja az EVAT, hogy 

Juhász Tamás kinevezéséhez nem áll rendelkezésre megfelelő fedezet, amelynek folyósítása egyébként korábban a függő döntés meghozatalának egyik alapfeltétele volt az igazgatóság részéről.

Ennek előzménye, hogy bár idén februárban a költségvetésben a polgármester javaslatára szerepelt a cég működtetésére szánt 30 millió forint, azt az elmúlt 6 hónapban a társaság nem kapta meg. A portál értesülései szerint azt csupán néhány nappal ezelőtt, augusztus 25-én utalta el az önkormányzat – ám a szükséges és megítélt 30 millió helyett csak 15 millió forintot, hiába végezte január 1-je óta ellentételezés nélkül is a cég a rábízott feladatokat.

Juhász Tamás, a Városháza Gazdasági irodájának jelenlegi vezetője. Forrás: LinkedIn

Ezen okokból kifolyólag a vagyonkezelő azt kérte az önkormányzattól és a közgyűléstől, hogy mielőbb rendezzék az aggályos helyzetet, hogy a cég sorsa is megnyugtatóan rendeződhessen. És hogy miért ennyire fontos ez? Mert az Egri Városfejlesztési Kft. gondozásában olyan városi projektek működnek, melyek végrehajtásának határideje december 31. Mint például a Kossuth utca felújítása, melynek befejezésére Mirkóczki Ádám polgármester kvázi ígéretet tett a körzet képviselőjének, Juhász Ádámnak. Ám mivel az idő szorít, a cégnek mielőbb vezetőt kell adni.

Hamar munka ritkán jó – Őrült vesszőfutás indulhat ősszel, hogy legalább a Kossuth utca felújítását ne bukja el Eger

Ez a helyzet már önmagában is roppant méltatlan nem csak az önkormányzathoz, a cégcsoporthoz de főleg Egerhez. Az Egri Városfejlesztési Kft. 2009-től kezdve három önkormányzati cikluson átívelően, tisztán szakmai alapon végezte a feladatát. Emlékezetes, hogy cég megalapítása után annak 11 éven át egy vezetője volt, egészen 2020-ig, amikor a jelenlegi polgármester, Mirkóczki Ádám, Spisák György okirathamisításért korábban elítélt aljegyző közreműködésével gyakorlatilag a következményekkel nem számolva verte szét a cég vezetőségét. Az azóta eltelt 3 év során Juhász Tamás a hatodik ügyvezető lenne a cég élén. Komikus, bár ezen már senki nem tud nevetni.

Ez is érdekelheti:

Az egri Momentum sem érti, miért akarnak Mirkóczkiék egy terhelt múltú embert pozícióba hozni
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.