A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki szilveszter éjjel dühében kővel dobálta meg a helyi fegyverbolt kirakatát.
A vád szerint a férfi azzal kezdte az idei évet, hogy éjfél után megjelent egy gyöngyösi fegyverbolt előtt azért, hogy annak kirakatát megrongálja. Egy követ vett magához, amit 17-szer nekidobott az üzlet biztonsági üvegének. Cselekménye következtében a kirakat nem tört be, azonban az megrongálódott, pókhálósra repedt, mellyel a vádlott 219.012 Ft kárt okozott.
A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.
A férfi tettét az váltotta ki, hogy az esti híradásokban látta, amint a szilveszteri petárdázások során egy – számára teljesen ismeretlen – kiskorú súlyos sérülést szenvedett. Emiatti haragjában a helyi fegyverbolton akart bosszút állni, mivel tudta azt, hogy ott is árulnak petárdát – közölte portálunkkal Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.
A járási ügyészség garázdaság vétségével és kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja a felbőszült férfit.
A Gyöngyösi Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a dühös férfival szemben.
Az esetről készült felvételt IDE kattintva lehet megtekinteni.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














