Lépjen kapcsolatba velünk

Magyarországon is megjelent a félelmetes ázsiai lódarázs

IMG

Magyarországon is megjelent a félelmetes ázsiai lódarázs

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magyarországon is megjelent az ázsiai lódarázs – írta honlapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).

A hazai első észlelés híre két napja érkezett az OMME-hoz Győr-Moson-Sopron megyéből, az elfogott gyanús példányokból pénteken érkezett néhány darab az egyesülethez, amit ma átadtak a rovarszakértőnek – írták. 

A hivatalos azonosítás még időbe telik, de szemrevételezés alapján ma a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa azonosította és elismerte, hogy ázsiai lódarázsról (Vespa velutina) van szó. A hivatalos azonosítást követően Magyarország illetékes szervei jelentést tesznek az EU felé az említett invazív faj hazai megjelenéséről – írta az egyesület.

A méhészektől azt kérik,  fokozottan figyeljenek méhesükben az ázsiai lódarázs esetleges megjelenésére, észlelés esetén fotóval, videóval dokumentálják azt, és jelezzék a megyei szaktanácsadójuk felé. 

Az első észlelés Győr-Moson-Sopron megyében, a Szigetközben történt, ezért főleg az ország nyugati felében érdemes figyelni.

Az egyesület azt írja az ázsiai lódarazsat 2004-ben Kínából hurcolták be Európába, először Délnyugat-Franciaországban ismerték fel, azóta Franciaországban elterjedt, majd Németországon és Olaszországon keresztül közelített Magyarország felé. Megjelenése nem volt kérdéses, azonban mivel ausztriai jelenlétéről nem volt hivatalos információ, a szakma a megjelenésére később számított.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL