Lépjen kapcsolatba velünk

Hétvégén nagy skalpot gyűjtött be az Eger SE labdarúgó csapata

Eger SE

Hétvégén nagy skalpot gyűjtött be az Eger SE labdarúgó csapata

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az egri legények az NB III észak-keleti csoportjának hatodik fordulójában múlták felül riválisukat, ezzel szezonbeli második győzelmének örülhetett a piros-kék társaság.

Lázok János együttese a Karcag tiszafüredi albérletében vendégszerepelt, és 2-1-es győzelemmel hagyta el a játékteret. A Karcag masszív középcsapatként van számon tartva a harmadik vonalban, most is nagyobb esélyekkel várták a mieink elleni összecsapást. Hegedűs Dávid korai találatával az ESE szerezte meg a vezetést, majd Hujbert révén az első félóra végén érkezett a hazai egyenlítés. Szerencsére sokáig nem búslakodtunk, két perc múlva jókor érkezett egy beadásra Hegedűs, csapatkapitányunk nem is hibázott fejjel. A második játékrészben hősiesen állta a sarat az Eger, nem is született több találat egyik oldalon sem, így rendkívül értékes három ponttal tértünk haza. Sikerével a tabella tizenegyedik helyére zárkózott fel csapatunk, amely következő mérkőzését az SBTC ellen vívja vasárnap hazai környezetben. 

Labdarúgó NB III., észak-keleti csoport, 6. forduló
Karcagi SE – Eger SE 1-2 (1-2)

Tiszafüred 120 néző. Játékvezetők: Vinter B. (Balla L., Tóth Á.)
Karcag: Fedinisinec – Győri Á., Pataki, Kis B., Kónya, Szabó L. (Székely, 59.), Constantinescu, Kovács D. (Nikics, 77.), Győri B. (Maruscsák, 69.), Gránicz (Andrics, 59.), Hujbert (Béres, 59.). Edző: Csillag László.
Eger SE: Bukrán – Dulló, Zvara (Balázs P., 58.), Nagy Á., Juhász G., Hegedűs D. (Debreczeni, 69.), Kispál, Révész (Almomani, 77.), Kovács D., Schmidt (Jónyer, 69.), Nagy-Kolozsvári (Farkas G., 77.). Edző: Lázok János.
Gólszerzők: Hujbert (31.) illetve Hegedűs D. 2 (9., 33.)

A játéknap kevés sikerélményt tartogatott a sereghajtó Gyöngyösi AK számára, amely ezúttal a DEAC előtt hajtott fejet. Az FC Hatvan közel állt egy komoly bravúrhoz a listavezető Putnok ellen, azonban az elért 2-2 is büszkeséggel töltheti el Zoran Szpisljak edző játékosait. 

Agriasport

Fotó: Eger SE Facebook-oldala

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.