Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Lajosváros csillaga lett Szentendreiné Erdős Jolán egészségügyi szakasszisztens

L4

Lajosváros csillaga lett Szentendreiné Erdős Jolán egészségügyi szakasszisztens

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A közönség által megszavazott nyertes személye a Lajosvárosi Közösségi Napon derült ki a hétvégén.

A borongós, kezdetben esős idő ellenére sokan voltak kíváncsiak a Lajosvárosi Közösségi Nap programjaira vasárnap a Kölcsey téren.

Felsővárosi „mintára” idén már másodjára választották meg Lajosváros csillagát, Nádor Andrásné Kati néni, „a városrész fagyisa”, valamint Gonda László zenész is indulók voltak, de a legtöbb szavazatot Szentendreiné Erdős Jolán egészségügyi szakasszisztens kapta, aki dr. Krinszki Kornélia háziorvos mellett dolgozik fáradhatatlanul.

Balról jobbra: Szentendreiné Erdős Jolán, Lajosváros Csillaga2023; ifj. Sós Tamás önkormányzati képviselő, Gonda László és Nádor Andrásné Kati néni

Egészségügyi szűrések, térzene és gyerekprogramok is várták az eseményre kilátogatókat.

A gyerekek néptáncműsora a Lajosvárosi Közösségi Napon

Ott volt a Cukorbetegek Egri Egyesülete is, amelynek vezetője, Jakabné Jakab Katalin a közelmúltban magas rangú állami kitüntetést vehetett át:

Jakabné Jakab Katalin: Kilenc évesen határoztam el, hogy segíteni fogok a cukorbetegeknek

Fotók: ifj. Sós Tamás, Jakabné Jakab Katalin, Facebook.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.