Lépjen kapcsolatba velünk

Közvetlen járat nyílt Eger és Sydney között

Képernyőfotó 2023 09 13 14.00.07

Közvetlen járat nyílt Eger és Sydney között

Ez a cikk több, mint 2 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Persze itt nem egy új repülőjáratra kell gondolni, mindösszesen egy, a Szvorényi utcában hónapok óta tátongó útbeszakadás nyomán érezte valaki úgy, hogy próbálja a humor nyelvén kifejezni vélhető elégedetlenségét.

Az útbeszakadás ügye odáig jutott augusztus elején, hogy már a polgármesternek is billentyűzetet kellett ragadnia, hogy tájékoztassa róla az egrieket.

Mirkóczki Ádám akkor azt írta Facebook-oldalára, hogy már több lakossági jelzés is érkezett hozzá a Szvorényi utca útburkolatának felbontásával kapcsolatban. Kiemelte, hogy a munkát nem az önkormányzat végzi. Megtudhattuk, hogy az Invitech Ict Kft. megbízásából a Penta Általános Építőipari Kft. optikai kábel fektetésének építési munkáihoz közútkezelői hozzájárulás-közterület bontási- kérelmet nyújtott be. Az útban található gázvezeték bizonytalan helyzete, valamint a nyomvonalon lévő fa kikerülése miatt szükségessé vált a Szvorényi út pályaszerkezetének félig történő felbontása – írta.

A munkavégzés során az út beszakadt, illetve a kivitelező észlelte, hogy a Szvorényi úti útpálya, valamint a Szarvas Gábor utca 2 melletti bekötési hely alatt egy-egy kiöblösödés (üreg) található, melyről tájékoztatta az önkormányzat Városüzemeltetési Irodáját.

Hónapok óta megszokott látvány a Szvorényi és a Grónay utcák kereszteződésében (Beküldött fotó)

Hozzátette: – A bejelentést követően az Iroda munkatársai helyszíni szemlét tartottak és megállapították, hogy a Szvorényi utcai csapadék csatorna beszakadása és kiöblösödése során kb. 2-3 m3-es üreg keletkezett, így az útpálya szerkezet ezen a ponton elvékonyodott, közlekedés biztonsági szempontból veszélyessé vált. A történtek következtében a kivitelező leállította a bontási munkát és az önkormányzat felszólította, hogy a fél útpályát és a bekötési helyet kerítse el kordonnal.

A városvezető augusztus elsejei posztjában azt is leírta, hogy az üregek megszüntetését a jelenleg folyamatban lévő közbeszerzés keretének rendelkezésre állását követően azonnal megkezdik, addig is kéri mindenki szíves türelmét.

Átszállás nélkül (Beküldött fotó)

Ismét a hírhedt Bukuli-árokkal lehet gond

Egyes, Facebookon fellelhető kommentek szerint a beszakadás az idősebb egriek számára egyáltalán nem ismeretlen Bukuli-árok felett történt, amely ezen a környéken halad keresztül. Ez az árok vezette el a Hajdúhegy csapadékvizének egy részét az Érsekkerten át az Eger-patak irányába a korcsolyázó tóhoz. Az árok névadója, Bukuli Márton a mai Grónay utcában lakó gazdaember volt.

Talán emlékszünk még arra, hogy 2018-ban a Grónay és a Deák Ferenc utcák kereszteződésében egy teherautó alatt szakadt be a burkolat, de korábban is okozott már kellemetlenségeket az árok.

Archív fotó

1980-ban például egy egész nagy szakaszon nyílt meg a föld az akkori Nagy József, ma Stadion utca alatt.

Népújság (1980) Forrás: Heol

Nos úgy tűnik, mint oly sok minden Egerben, ez sem működik egyszerűen. Jelenleg szeptember 13. napját írjuk és mint a mellékelt ábra is mutatja, a megoldás valahol épp a bürokrácia útvesztőiben bolyonghat, ugyanis mint bárki láthatja, még egy friss kapavágás sem történt a helyszínen.

Beküldött fotó

A gondosan kibiggyesztett üzenet célja akár az is lehet, hogy a legjobb, ha ezen az egész beszakadáson már csak nevetünk egyet. Idegeskedni ugyanis már teljesen felesleges és egyébként is árt az egészségnek. Sydney pedig egy egészen jó hely, még innen a lyuk másik végéről szemlélve is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL