Kiverte a biztosítékot az autósok körében Brüsszel jogosítványokkal kapcsolatos újabb őrült ötlete, ami csak Magyarországon több millió embert érintene – közölte a Ripost annak kapcsán, hogy egy az Európai Parlament elé került javaslat szerint az eddig egységes B kategóriás jogosítvány mellé bevezetnék a B+ kategóriás engedélyt.
Ez azt jelentené, hogy aki a korábbi feltételekkel szeretné továbbra is a kocsiját vezetni, annak két jogosítványt kellene megszereznie, ami megduplázná a költségeit – állítja a portál.
A hatályos szabályok szerint B kategóriás jogosítvánnyal 3,5 tonnát meg nem haladó személygépkocsikat és kis tehergépkocsikat lehet vezetni. Ez a Ripost szerint úgy változna, hogy a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrök maximum 1,8 tonnás gépjárművet vezethetnének; az 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetéséhez külön B+ jogosítványt kellene szerezniük.
Ráadásul, teszi hozzá a lap, ha elfogadják a brüsszeli tervezetet, a jelenlegi B kategóriás jogosítvánnyal az autósok maximum 110-zel haladhatnak majd az autópályákon. Az amúgy engedélyezett óránkénti 130 kilométeres sebességgel pedig csak a B+ vezetői engedéllyel rendelkezők közlekedhetnének.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












