Lépjen kapcsolatba velünk

„Eger Reménysége”Díj néven új elismerést alapít a közgyűlés

20230503 Orosz Lászlóné Fidesz KDNP egri frakcióvezető Fidesz KDNP sajtótájékoztató Egerben Berán Dániel, BD / Heves Megyei Hírlap

„Eger Reménysége”Díj néven új elismerést alapít a közgyűlés

Ez a cikk több, mint 2 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Orosz Lászlóné Ibolya az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője javaslata szerint új díjat alapítanak „Eger Reménysége”Díj néven, mely azon egri, Egerből indult, 25-45 év közötti fiataloknak szólna, akik valamilyen formában kötődnek városunkhoz: itt születtek, vagy itt jártak iskolába, akik sokat tettek a saját szakmájuk vagy a sport területén azért, hogy ismertek, elismertek legyenek.

Egernek véleményem szerint ezeket a fiatalokat is el kell ismerni, hisz sokat tehetnek városunk értékeinek megőrzéséért, eredményeinek, lakóinak elismertetéséért. A kitüntetettek akár Eger formális „nagykövetei” is lehetnének az országban és a nagyvilágban

-fogalmazott a frakcióvezető.

Császár Zoltán azt javasolta, minél kevesebb posztumusz díjat adjanak át, még életében becsüljék meg a kiemelkedő tevékenységet nyújtókat.

Orosz Lászlóné elmondta, azért döntött a 45 éves korhatár mellett, mert ezt a díjat a fiataloknak szánja.

16 igennel fogadták el.

Kiemelt kép: Berán Dániel

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL