Zártörés vétsége miatt emelt vádat nemrégiben az Egri Járási Ügyészség egy 20 éves bodonyi fiatalemberrel szemben.
A vádirat szerint a terheltnek adótartozása volt, ami miatt tavaly az adóigazgatóság a végrehajtás érdekében hatósági eljárást indított vele szemben. Ennek során a hivatalos személyek egy közokiratnak számító jegyzőkönyvben lefoglalták a vádlott gépkocsiját. Maga a jegyzőkönyv is tartalmazott figyelmeztetést arra nézve, hogy tilos a lefoglalt jármű elhasználása, elzálogosítása, elidegenítése, vagy megsemmisítése, mivel az bűncselekménynek minősül.
A vádlott azonban mit sem törődve ezzel 2022 februárjában az interneten eladásra hirdette meg az autót, melyet a hirdetésre jelentkező vevőnek júliusban 150.000 Ft-ért alkatrészként értékesített. A gépkocsi a nyomozás során végül Borsosberényből került elő.
Az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje közérdekű munkavégzésre az elkövetőt. Ez azóta meg is történt, az Egri Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – 200 óra közérdekű munkát szabott ki a vádlottal szemben.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













