Lépcsőfutó versenyt rendezett a hétvégén a Magyar Tűzoltósport Egyesület hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók részére. Budapesten a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének épületét választották a verseny színhelyül, ahol lépcsőkből nincs hiány. A versenyen több mint nyolcvan nevező között négy egri hivatásos tűzoltó is próbára tette magát, nekik a felnőtt tűzoltóknak szánt feladatokat kellett teljesíteniük.
A rajtnál teljes védőruházatban jelentek meg, a földszinten fel kellett venniük a légzőkészüléküket. Az első emeleten egy ajtót akkumulátoros feszítővágóval kinyitottak, majd tovább robogtak fölfelé az ötödik emeletig. A következő állomáson egy kapcsolóval és egy golyóscsappal a közműveket el kellett zárniuk, mintha beavatkozáson lettek volna, majd a tizenkettedik emeleten egy bábut kellett cipelniük a megadott helyre.
A tizenötödik emeleten újabb feladat várta őket, tömlőt csatlakoztattak az osztóra, majd a megszerelt sugarat a kijelölt területre helyezték.
A versenyzőknek egészen a huszonkettedik emeletig kellett lépcsőzniük, ahol a „zárógomb” lenyomását követően álltak le a stopperek.

Természetesen a legjobb idők szerint alakultak a helyezések, a pályabírók szigorú szemei pedig semmilyen szabálytalanságot nem tűrtek. Fontos volt a feladatok szabályos végrehajtása, például ha a mentendő bábut valaki a fejénél próbálta húzni, azért a versenyből azonnal kizárásra került. A huszonkettedik emeletre légzőkészülékben felfutni csak komoly felkészüléssel lehet, a lépcsőzés közbeni feladatok pedig még nehezebbé tették az amúgy is komoly állóképességet és erőpróbát igénylő versenyt – számolt be a versenyről Nagy Csaba vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő.
A saját kategóriájában Barna Lajos tűzoltó törzsőrmester harmadik, Mészáros Dávid tűzoltó őrmester ötödik, Bleszity Milán tűzoltó őrmester kilencedik, Horuczi Tamás tűzoltó törzsőrmester pedig a tizedik helyen végzett.
Kiemelt képen Barna Lajos tűzoltó törzsőrmester a dobogó harmadik fokán.
Fotó: Heves VMKI
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















