Lépjen kapcsolatba velünk

Kiemelt figyelmet fordítanak az állatvédelemre

823 3721

Kiemelt figyelmet fordítanak az állatvédelemre

Ez a cikk több, mint 1 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az állatvédelem vármegyei helyzetéről tájékozódott Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos Egerben.

A kormányhivatal, rendőrség, önkormányzat és civil szervezet képviselőinek részvételével zajlott kerekasztal-beszélgetésen az aktuális feladatokról, helyi gyakorlatokról és tapasztalatokról egyeztettek – számolt be róla honlapján a Heves Vármegyei Kormányhivatal.

A kormánybiztos szerint Heves vármegyében hatékonyan kommunikálnak, együttműködnek és kellően elkötelezettek az állatvédelem szereplői. Ovádi Péter kiemelte a civil szervezetek munkáját, amelyet a kormányzat újabb pályázati forrásokkal tervez támogatni. Mint mondta, az ivartalanítás mellett fontos feladat az ebrendészeti telepek helyzetének rendezése és a szaporítók, állatkínzók elleni kemény fellépés.

Fotó: dr. Pajtók Gábor/facebook

Ignácz Balázs főispán hangsúlyozta, hogy a jogszabályi kereteken, a hatósági fellépésen túl az egyéni és társadalmi felelősségvállalás szerepe a legjelentősebb, szemléletváltásra van szükség akár a társállatok, akár a haszonállatok jólétéről van szó.

A vármegyeházán tartott szakmai program után Ovádi Péter kormánybiztos, Ignácz Balázs főispán és dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő az Állatokat Védjük Együtt Alapítványnál tettek látogatást. Az egri menhelyen több mint 200 védencükről gondoskodnak a civilek.

Az országgyűlési képviselő elmondta:

Az állatvédelem és a felelős állattartás témájában a civil szféra, helyi és területi önkormányzat, kormányhivatal és a rendőrség szakembereivel kifejezetten érdemi szakmai megbeszélésre került sor. Az egri állatmenhelyen pedig megtapasztalhattuk az ottani mindennapokat.

Kiemelt kép: Heves Vármegyei Kormányhivatal

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.