Lépjen kapcsolatba velünk

Hospice-világnapi megemlékezést tartottak az egri kórházban

IMG

Hospice-világnapi megemlékezést tartottak az egri kórházban

Ez a cikk több, mint 2 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hospice-világnapi ünnepséget tartottak a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház refektóriumában. A rendezvény fővédnöke Pásztor Édua az Egri mályvavirág pont vezetője köszöntőjében arról beszélt, hogy a hospice menedéket jelent, s jó csapat dolgozik az egri osztályon, itt segítséget kapnak a betegek és a családok is.

Dr. Maszárovics Zoltán a Markhot Ferenc Kórház orvosigazgatója elismerően szólt az osztály dolgozóinak munkájáról. Sokan tartózkodóak a hospice ellátással kapcsolatban – fogalmazott, de az osztály kiválóan ellátja feladatát.

Fürné Mosoni Anita „Az Emberi Méltóságért, a Hospice Osztály Betegeiért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében az emberi méltóság megtartásának fontosságát hangsúlyozta a hospice ellátásban. Az eseményt Zám Andrea színművész előadása színesítette.

A résztvevők előadásokat hallgattak meg a továbbiakban: Dulibán Lászlóné, a miskolci Erzsébet Hospice főnővére áttekintést adott a palliatív és hospice ellátás helyzetéről az országban és bemutattat alapítványukat, tevékenységüket.

Berez Kitti gyógytornász a „Gyógytorna, amely az élet minden szakaszában segít” címmel tartott előadást. Kapaló Éva és társai a Támogató mancsok tevékenységét, a segítő kutyákat mutatták be, akik rendszeresen megfordulnak a hospice osztályon, és szintén kedveltek a betegek körében.

Az ünnepségen a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója az intézményben végzett eredményes szakmai munkássága elismeréseként Kovács Juditot a Hospice osztály főnővérét Főigazgatói Dicséretben részesítette.

A rendezvény zárásaként pedig a Hospice-világnapi megemlékezés résztvevői a kórház udvarán lévő Méltóság Mezejénél elhelyezték a megemlékezés virágait és mécseseket gyújtottak.

Fotók: Birinyi Zsófia

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL