Lépjen kapcsolatba velünk

Most akár ön is lehet közterület-felügyelő Egerben

Eger0312

Most akár ön is lehet közterület-felügyelő Egerben

Ez a cikk több, mint 2 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye: 3300 Eger, Dobó I. tér 2.

A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: Közterület-felügyelői feladatkör (a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. melléklet 30. pontja szerint)

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:

Ellenőrzi:

– a közterületek jogszerű használatát, valamint a közterületen folytatott, engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségét;

Közreműködik:

– a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében,

– a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában,

– a közbiztonság és a közrend védelmében,

– az önkormányzati vagyon védelmében,

– a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében,

– állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában,

– a településképi, állattartási, környezetvédelmi és katasztrófavédelmi szabályok ellenőrzésében.

Feladata továbbá:

– a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása;

– a helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületen a közúti közlekedés szabályainak kisebfokú megsértése, illetve a helyi rendeletek megszegése esetén a szükséges intézkedés megtétele valamint a megfizetésének ellenőrzése és a fizetési kötelezettség elmulasztása esetére előírt jogkövetkezmények alkalmazása;

– feladatkörébe tartozó jogszabálysértő tény, tevékenység, mulasztás észlelésekor intézkedés, vagy intézkedés kezdeményezése;

– a polgármester, a jegyző, illetve vezetője aktuális utasításainak ellátása; – munkája során keletkezett iratok, jegyzőkönyvek, jelentések, feljelentések, helyszíni bírságok rögzítése, adminisztrációja

Munkaidő és munkarend: napi 8 órás munkarend

Pályázati feltételek:

– magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet,

– közszolgálati középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és közszolgálati szakképesítés; vagy középiskolai végzettség

– B kategóriás jogosítvány,

– foglalkozás-egészségügyi alkalmasság

Elvárt kompetencia:

– jó problémamegoldó képesség;

– konfliktushelyzet kezelése;

– jó szóbeli és írásbeli kifejezőkészség;

– precizitás, megbízhatóság, felelősségtudat, terhelhetőség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

– közigazgatási alap-, szakvizsga megléte

– közterület-felügyelői vizsga

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

– motivációs levél;

– fényképes szakmai önéletrajz a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. melléklete szerint;

– iskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló okirat másolata;

– 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány;

– a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, a pályázati anyagot a pályázat elbírálásában résztvevők teljeskörűen megismerhetik, valamint, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn;

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023.11.17.

A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton

Garabás Péter [email protected]

A tárgyban kérik feltüntetni „Pályázat közterület-felügyelői állásra”

A pályázat elbírálásának határideje: 2023.11.24.

Forrás: Eger Város Hivatalos Oldala

Fotó: police.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.