Lépjen kapcsolatba velünk

Nagy a baj! Közel 5 milliárd forintot kell visszafizetnie Egernek a városvezetés teszetoszasága miatt

Mirkóczki Ádám

Nagy a baj! Közel 5 milliárd forintot kell visszafizetnie Egernek a városvezetés teszetoszasága miatt

Ez a cikk több, mint 2 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nem pusztán az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb településfejlesztési programjának befejezéséről döntött a kormány, hanem arról is, hogy visszakéri az eddig fel nem használt forrásokat. Érd és Szeged mellett sajnos Egernek is súlyos milliárdokat kell majd visszafizetnie az államkasszába.

A Kormány döntésének értelmében Egernek 30 napja van, hogy a Modern Városok Program keretében elnyert de azóta fel nem használt pénzeket visszafizesse a központi költségvetésbe. Ez azt jelenti, hogy az Eger által elnyert 39 milliárd forintból közel 5 milliárd forintot kell, hogy az egriek pénzéből visszafizessen a város, ezzel gyakorlatilag végleg elveszítve az esélyét több jelentős városi projekt megvalósulásának is.

A Modern Városok Programot a kormány indoklásaként a megváltozott gazdasági helyzet miatt szünteti meg. Ez arra kötelezi az érintett településeket, köztük Egert is, hogy azokat az összegeket, amelyeket ugyan megkaptak előlegként, de 2015 óta, vagyis a program fennállása óta nem tudták elkölteni, fizessék vissza az államnak – áll a Magyar Közlönyben, a megjelent jogszabályok értelmezésében. 

Mint ismert, a miniszterelnök 23 megyei jogú várossal kötött megállapodása értelmében tételes projektlista tartalmazta az egyes települések fejlesztéseit. A nyolc év alatt összesen 2353 milliárd forintot osztottak ki.

Bár a jogszabály alapján a Miniszterelnökség és a megyei jogú városok közötti támogatási jogviszony megszűnik, de a a kormány egyúttal megbízta Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy a megállapodásokat vizsgálja felül, majd az áttekintés után osztályozza az egyes projekteket, és annak alapján döntsön a folytatásról.

Lázár János
Lázár János, építési és közlekedési miniszter (fotó: Nemes Róbert)

A döntés érzékenyen érinti az egri fejlesztéseket

Az Egernek odaítélt közel 5 milliárd forintból valósult volna meg egyebek mellett a vár további rekonstrukciója és fejlesztése, a Bitskey uszoda melletti Nemzeti Úszó és Vízilabda Központ megépítése, valamint az intermodális csomópont megépítése is a vasútállomás mellett az Állomás téren, amely így sajnálatos módon ha nem történik városi szinten egyeztetés a fenntartó MÁV-Start Zrt.-vel, tovább halad majd az enyészet rögös útján.

Egyelőre nem épül meg az Intermodális Csomópont

Az egri ellenzéki pártok szövetsége ( DK, LMP, MSZP) a hír után közös közleményt adott ki amelyben azt írják, hogy szerintük a kormány ezen döntésével kifosztja Egert, hiszen korábban ezen pénzek kapcsán az önkormányzat és a kormány szerződésben rögzítették a feltételeket, ám most a kormány ezzel nem törődve követeli vissza a pénzt. Az MVP segítségével városunk lakosságarányosan közel 70 milliárd forintra lett volna jogosult, sajnos az egri Fidesz gyenge lobbiereje csak 39 milliárd forintot tudott elhozni a városnak – írják.

Fontos és nem elhanyagolható részletként említi meg a közlemény, hogy a jelenlegi városvezetésnek elévülhetetlen felelőssége van abban, hogy a pénzek nem kerültek időben elköltésre.

Abban, hogy a pénz időben nem került elköltésre, egyértelmű felelőssége van a jelenlegi városvezetésnek. A pénz felhasználásában és a projektek megvalósulásában kulcsszerepe volt a Városfejlesztési Kft-nek. Ezt a városi tulajdonú céget a COVID alatt Mirkóczki Ádám kivéreztette, majd a feladatait átgondolatlanul, dilettáns módon rátolta az egyébként más feladataival elfoglalt önkormányzati dolgozókra.

– írják az ellenzéki pártok közleményükben.

Mirkóczki Ádám
Mirkóczki Ádám polgármester (fotó: Nemes Róbert)

Mirkóczki szerint a Lázár Jánossal történt tárgyalása során a miniszter biztosította őt arról, hogy nem tűnnek el az Egernek szánt pénzek

A Modern Városok Program kapcsán a polgármester a Heolnak azt nyilatkozta, hogy az elmúlt időszakban többször is tárgyalt Lázár János miniszterrel a program leállításáról és az így keletkező visszafizetési kötelezettségekről, ám a miniszter megígérte neki, hogy az állapot csak ideiglenes lesz. Noha szerinte Eger nem veszíti el a pénzt, Mirkóczki Ádám úgy nyilatkozott, annak felhasználását átdolgozták és jelen állás szerint a Bitskey Uszoda felújítására, szigetelésére fordítanának belőle nagyjából 1-1,5 milliárd forintot, a többit pedig a Vár további fejlesztésére csoportosítanák.

Az ügyben vélhetően újabb frontok nyílnak majd meg az egyébként sem nyugodt városi közgyűlésben, de a téma komoly jelentőséggel bírhat a közelgő választási kampány során is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL