Lépjen kapcsolatba velünk

Pénteken utalják a nyugdíjakat a nyugdíj-kiegészítésekkel együtt

Idosotthon

Pénteken utalják a nyugdíjakat a nyugdíj-kiegészítésekkel együtt

Ez a cikk több, mint 2 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magyarországon mintegy két és fél millióan már pénteken megkapják az emelt összegű nyugdíjat. Az államkincstár ugyanis a kiegészítésekkel együtt pénteken utalja. A jogosultak novemberben az októberi nyugdíjhoz képest átlagosan 78 ezer forinttal kapnak többet. Januárban egy újabb, 6 százalékos emelés lesz, februárban pedig a 13. havi ellátás is érkezik.

„A kifizetés két és fél millió embert érint, az öregségi nyugdíjasokat és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőket is érinti.

A kiegészítő nyugdíjemelésre közel 190 milliárd forintot fordít a kormány. Az inflációhoz igazodik a mértéke természetesen” 

– részletezte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A kormány erre az évre 15 százalékos inflációval számolt, ennyivel emelte meg januártól a juttatásokat, de az árindex hozzávetőleg 18,5 százalék körül alakul az idén, ezért kell a havi járandóságokat korrigálni, a matematika szabályai szerint 3,1 százalékkal.

Ez azt jelenti, hogy egy átlagnyugdíj esetén, ami eddig 210 700 forint volt, a havi nyugdíjemelés összege 6532 forint. Így már az átlagos havi nyugdíj is 217 232 forintra emelkedik. Mivel a nyugdíjkorrekció januárig visszamenőleg jár és a 13. havi nyugdíjat is érinti, így az októberi nyugdíjhoz képest

az átlagnyugdíjban részesülők 78 384 forinttal kapnak többet most novemberben.

Az érintettek felének az Magyar Államkincstár utalja át a nyugdíjat és a kiegészítést, míg a többieknek, akiknek nincs bankszámlájuk, a postás viszi ki a pénzt a nyugdíjnaptárban megjelölt időpontban, legkésőbb november végéig – írja a hirado.hu.

Az emelt nyugdíj nagy segítséget jelent az idősebbeknek a magas inflációs környezetben.

Jövőre már 6 százalékos inflációval számol a kormány, ezért ennyivel emelkednek majd januártól a nyugdíjak. Emellett 2024-ben már ismét lesz nyugdíjprémium, ami 3,5 százalékos GDP-növekedés estén jár. Ennél többet, 4 százalékot jeleznek az elemzők a kormánnyal együtt. És természetesen februárban ismét jön a 13. havi nyugdíj is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.