A felsővárosi oktatási intézmény 50 éve kezdte meg működését. A csütörtök esti gálán pedagógusok és diákok is közreműködtek.
405 diák tanul jelenleg a Tinódiban, amely az egyetlen magyar-angol kéttannyelvű általános iskola Egerben. A Vallon utcai suli teljes neve Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskola, miután néhány évvel ezelőtt „anyaintézménye mellé olvadt”, ugyanakkor az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a Vallon utcai iskolába valamivel többen járnak, mint a Malomárok utcai „fő” intézménybe.

Érdekesség, hogy kezdetben egy kiszolgált gőzmodonnyal oldották meg az iskola fűtését – ezt Ballagó Zoltán, az Egri Tankerületi Központ igazgatója említette meg a csütörtök este megtartott jubileumi ünnepségen. Mellette az oktatás területéről többen is jelen voltak, a Tinódi korábbi intézményvezetői, illetve más iskolák igazgatói is. Szintén ott volt dr. Pajtók Gábor, Eger és térsége országgyűlési képviselője, valamint dr. Juhász Attila Simon, Heves Vármegye Közgyűlésének elnöke.

Kátai Zsolt, a Tinódi jelenlegi intézményvezetője a közeljővő legnagyobb feladatának nevezte, hogy a 6 éve bevezetett magyar-angol kéttanítási nyelvű képzést – a fokozatokat folytatva – már a teljes 8 évfolyamra kiterjesszék.

A kétórás műsorban felléptek a volt diákok közül is többen, például Jónás Bianka a ritmikus sportgimnasztika kiválósága, Baranyiné Egri Nikolett zongorista és Katona Szilárd Előd is, aki szaxofonon játszott.

A pedagógusok és a diákok, valamint az iskola volt tanulói sokat készültek a gálaestre, amelynek főpróbáját a szülők jelenlétében szerda délután, majd a meghívott vendégek előtt „élesben” csütörtök este adták elő, galériánkban mindkét alkalom képeiből válogattunk néhányat.


















A Tinódi további jubileumi programjáról itt írtunk:
50 éves a Tinódi tagiskola, ünnepelnek – fotók
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













