Életének 89. évében meghalt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem professzor emeritusa.
Mint azt az egri egyetem honlapjára feltöltött nekrológban írják, Vajda Mihályt februárban köszöntötték barátai annak alkalmából, hogy betöltötte a nyolcvannyolcadik születésnapját. És még alig egy hónapja Egerben járt. Mert az iskolateremtő Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem mellett az Eszterházy Károly Főiskola majd Egyetem tanára és professzor emeritusa is volt. Tanári tevékenysége után is gyakran eljött hozzánk konferenciákra, előadásokra, beszélgetésekre, és örömmel jött a szakkollégiumba is, hogy a legfiatalabb nemzedékkel is megismerkedjen.
– Amit háborúba ájuló elnyomó politikai rendszereknek, elvakult, törtető ideológusoknak és haszonleső csinovnyikoknak nem sikerült, azt most egy mindennél hatalmasabb erő elvégezte: megtörte és elpusztította. De még ez sem volt képes ártani neki. Mert bár az élettelen testet magával ragadta, itt marad mindig eleven szelleme, mely a levegőtlen, fülledt, reményvesztett és elsivárosodott környezetben is a szabadság, az autonómia, a szellemi frissesség és a gondolkodás tágasságával ajándékoz meg. Szókratésszel vallotta: az elvakultság teszi gonosszá az embert, ezért a gondolattalanoktól és a maguk igazához megveszekedetten ragaszkodóktól óvott bennünket. Elmélyült tudása ellenére sem zárkózott be egyetlen filozófiai irányzat, nyelvezet és végül már a filozófia szűknek bizonyult keretei közé sem, mert tudta, hogy ezek nemcsak menedéket, de fedezéket is nyújtanak, ahová el lehet bújni a folyton változó élet kihívásai és egymás elől; hogy gátolják a kölcsönös megértést, a sokféle értelmezést, ami nélkül megérteni és megélni sem lehet a sokrétű léttapasztalatainkat. Jelenléte, figyelme és nyugodtan mondjuk: szeretete, bárki számára megnyitotta azt a teret, ahol nemcsak találkozni, de vendégként elidőzni is lehetett vele valami sehol máshol és máshogy nem megélhető otthonosságban. Hogy mitől lett ez az életbe és a történelembe belegyökerezett ember mindannyiunk fölött álló, azt a nemzedékeken, kultúrákon átívelő kapcsolatai mutatják, melyekben mentora, mestere, tanára, példaképe és barátja lett oly sokunknak.
Ha a magunk erejéből nem sikerült megteremteni a gondolkodás tágas tereit, mindig fel lehetett ugrani hozzá.
Most már csak egyszer fogunk. De akkor bármeddig maradhatunk. Mindenhol ott van, csak éppen itt nincs.
Nyugodj békében, Misu! – írják.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
