A Pásztorvölgyi Téli Teremlabdarúgó Bajnokság néhai szervezője 2020-ban veszítette életét.
Barátai szerencsére ápolják Petike emlékét, így halálát követően immár harmadik alkalommal is benépesül focistákkal a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tornaterme. A szombaton reggel 8 órától estig tartó megmérettetésen tizenhat csapat képviselteti magát. Értékes nyereményekért szállhatnak harcba a résztvevők. A viadal rangját emeli, hogy a végső győztes részt vehet a Magyar Minifutball Bajnokság Kelet-Magyarországi Döntőjén. Tóth Gábor „Csita” főszervező tájékoztatása szerint a megemlékezés és a foci mellett szeretnék a korábbiaktól kicsit színesebbé tenni az eseményt. Meleg étellel is szolgálunk Nektek, melyet egy többszörösen díjazott szakács készít el. Az étlapon kétféle gulyás fog szerepelni, melyet étkezőben lehet majd elfogyasztani 12:30 és 16:30 között – nyilatkozta a főszervező.
III. Kovács Péter Emléktorna
Eger, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
2023. december 9. szombat, 8.00-20.00
Csoportbeosztások:
A-csoport: Felnémet FC, Bosch, Dodi Balu KFT, Bozó Zoltán FC
B-csoport: Egerszalók, Egerszólát II., BSB, Kovács Péter Barátai
C-csoport: TyeTye Kft-Stáber Bau, SportSzelet, Szilasi és Barátai, Plútó SE
D-csoport: Arany-Ászok, Egerbakta, Bélapáti Ifjak, Hollywood
A csoportmérkőzéseket követően az egyenes kieséses szakasszal, a helyosztókkal és az eredményhirdetéssel zárul a tartalmas nap.
Agriasport
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















