Lépjen kapcsolatba velünk

„Ez van” – mondta a notórius tolvaj, aki nem bírt leállni

Rendőrség

„Ez van” – mondta a notórius tolvaj, aki nem bírt leállni

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség egy notórius tolvajjal szemben emelt vádat nemrégiben.

A vádirat tizenegy vádpontban sorolja fel azokat a bűncselekményeket, melyeket a jelenleg is börtönbüntetését töltő 27 éves tettes többnyire az idei év első félévében Kálban, Kápolnán, Kompolton és Kömlőn követett el. 

A fiatal férfi a különböző helyszínekről összesen öt kerékpárt lopott, de a sértettek vesztére ezeken túl is elvitt gyakorlatilag bármit, ami a szeme elé került. Így az egyik udvarról háromágú létrát, egy másikról csirkéket tulajdonított el, a harmadik, lakatlan házról pedig lebontotta és magával vitte az előtető fa szerkezetét, csaknem negyedmillió forint értékben. Lopott női ruhákat, és kenyeret a pékségből, sőt a saját édesanyja lakásának teraszáról eltulajdonította az asszony kényelmes bőrkanapéját, a fürdőszobából meg titokban kiszerelte a csapokat.

Mindezeket a rendőrségi kihallgatása során töredelmesen beismerte ugyan, de a vallomásában úgy nyilatkozott, hogy hiába próbál, sehogy sem tud jó útra térni. „Ez van” – mondta mentségképpen a tolvaj.

A járási ügyészség tizenkét rendbeli lopás bűntette, illetve vétsége mellett rongálás vétségével és magánlaksértés bűntettével vádolja az elkövetőt, akivel szemben arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság ítélje őt két és fél év börtönbüntetésre, valamint – kártérítésre kötelezés és vagyonelkobzás mellett – két évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától is.

A fotót a helyszíni szemlék egyikén készítette a nyomozó hatóság.

A kiemelt fotó illusztráció!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL