Lépjen kapcsolatba velünk

Újra elnök lett Meszéna a Fideszben

Meszéna

Újra elnök lett Meszéna a Fideszben

Ez a cikk több, mint 2 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Fidesz november 18-án tartotta meg 30. tisztújító kongresszusát Budapesten, ahol a testület döntött a párt Mandátumvizsgáló Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagjairól is: Bagi Barnát, Bóka Istvánt, Giró Szász Jánost, Meszéna Balázst és Répássy Róbertet választották meg a küldöttek.

A bizottság a nemrég megtartott alakuló ülésén Meszéna Balázst választotta meg elnöknek.

Meszéna Balázs az Eszterházy Károly Főiskola Gazdasági Tanácsának, tagja volt, illetve 2014-től 2019-ig az EVAT Zrt. igazgatótanácsának elnöki tisztségét töltötte be.

A bizottság látja el többek között a kongresszusi küldöttek és az Fidesz Országos Választmány tagjai mandátumának ellenőrzését, állást foglal az Alapszabály értelmezésére vonatkozóan, az Országos Elnökségnek az Alapszabály módosítására tesz javaslatot, továbbá például megsemmisíti a helyi szervezet feloszlatásával, vagy tag kizárásával kapcsolatos – az Alapszabály eljárási rendelkezéseibe ütköző döntéseit. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.