December 29. napjára, péntekre virradt. Hogy mely hírek voltak tegnap a legfontosabbak, milyen időnk lesz az év hátralévő részében, mit ír mára a kalendárium és, hogy mit olvastunk ki ma reggel a csillagokból, mind megmutatjuk szokásos napindító cikkünkben. Jó reggelt, Eger!
2023. december 29., péntek
Ilyen idő lesz a folytatásban
Enyhe idővel ér véget az év: szilveszter napján néhol akár plusz 14 Celsius-fokot is mérhetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Ma a köd, illetve a rétegfelhőzet várhatóan csak lassan zsugorodik, nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön lehetnek akár egész nap borult, ködös tájak. Érdemi csapadék nem várható. A déli, délnyugati szél az ország délkeleti felén időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a tartósan borult, ködös tájakon döntően 3 és 8, a napos vidékeken jobbára 9 és 15 fok között valószínű.
Szombaton nagyobb eséllyel az ország északi felén nagy területen képződik köd és rétegfelhőzet, ezek kiterjedése napközben várhatóan gyorsan csökken, de a borult részeken szitálás előfordulhat. Egyébként fátyolfelhős, napos idő valószínű, a délnyugati, nyugati szél megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és plusz 6 fok között alakul, de a szélvédett, derültebb tájakon gyenge fagy is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között valószínű, a tartósabban borult országrészekben hűvösebb lesz.
Vasárnap, szilveszter napján az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet kiterjedése gyorsan csökken ugyan, de főként az Északi-középhegységben és környékén egész nap borult, párás maradhat az idő. Néhol szitálás előfordulhat, északon estétől, késő estétől eleredhet az eső. A déli szél a Dunántúlon megélénkül, sőt meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul, de a szélvédett, derültebb tájakon gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között valószínű, a tartósabban borult országrészekben több fokkal hűvösebb lesz.
Hétfőn, újévre virradóra 2 és 7 fok közötti hőmérséklet várható, majd 5 és 11 fok közé melegszik fel a levegő. Eleinte jobbára borult lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Kora délutánig sokfelé eshet az eső, de délelőtt a Dunántúlon, délután pedig már a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
Egerben péntek reggel 1, 2 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Tamara, Tamás, Áldáska, Amázia, Aszpázia, Bekő, Bökény, Dakó, Dávid, Dókus, Dózsa, Gáspár, Gazsó, Jonatán
A Tamara név eredete és jelentése:
Héber eredetű, a Biblia szerint Támár egy parázna nő képében elcsábította Júdát, a születendő gyermek lett később Dávid egyik ősatyja. Jelentése: datolyapálma
A Tamara név jellemzése
Humoros, vidám természetű, kedvenc időtöltése a természetjárás, a természeti csodák felfedezése.
A Tamás név eredete és jelentése
Héber-görög eredetű, az arámi Teomo (iker) név görög Thomasz (csodálatos) alakjából. Jelentése „iker”, „csodálatos”.
A Tamás név jellemzése:
Tamások általában érzékenyek, álmodozóak, akik mindig készen állnak valami gyerekes csíntevésre vagy játékra. Különösen fogékonyak az őket körülvevő világra, nagy általánosságban mondható, hogy befolyásolhatóak. Sokszor anélkül hatnak rájuk mások gondolatai, érzelmei, hogy tudnának róla, emiatt érzelgősnek, esetleg naivnak tűnhetnek. Ám a látszat csal: a Tamások intelligensek, könnyen tanulnak és mindig kíváncsiak.
Kutya névnap:
Bohém, Malac
Cica névnap:
Gogó, Szilveszter
Hörcsög névnap:
Hamucipőke
Születésnaposok
1721 – Madame de Pompadour XV. Lajos francia király hivatalos szeretője. († 1764)
1800 – Charles Goodyear amerikai kémikus és technikus, a gumi vulkanizálásának feltalálója.(† 1860)
1828 – Szendrey Júlia magyar költőnő, fordító, Petőfi Sándor felesége († 1868)
1938 – Jon Voight Oscar-díjas amerikai színész, Angelina Jolie édesapja

1950 – Csapó Géza olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó († 2022)
1972 – Jude Law angol színész

1988 – Szávay Ágnes magyar teniszező
Miről híres a mai nap?
- Becket Szent Tamás canterburyi érsek emléknapja (1170-es kivégzésének évfordulóján)
- A magyar kártya napja
Ezen a napon történt
1541 – Habsburg Ferdinánd osztrák uralkodó főherceg, választott magyar király és Izabella magyar anyakirályné megkötik a gyalui egyezményt, mely szerint a Magyar Királyság birtoklása Ferdinándra száll, aki Martinuzzi (Fráter) György barátnak e szerződésért erdélyi vajdaságot ígér.
1891 – Thomas Alva Edison szabadalmaztatja a „jelek elektronikus átvitelét”, azaz a rádiót
1915 – Osztrák–magyar hadihajók megtámadják az olasz kézen lévő durazzói (Albánia) kikötőt, hogy megakadályozzák a szétvert szerb csapatok elmenekülését. A Helgoland cirkáló, a Csepel, Tátra, Balaton, Triglav és Lika rombolók sikertelen ütközetet vívnak az angol, francia és olasz egységekkel. A Lika aknára fut és elsüllyed, míg a Triglavot saját rombolók süllyesztik el a menekülés reményében.
1944 – Velembe, a Stirling-villába megérkezik a Szent Korona (1945. március 19-én szállítják el)
1955 – Barbra Streisand 13 évesen megjelenteti első lemezét You’ll Never Know címmel
1997 – Hongkongban levágják a teljes csirkeállományt (1,25 millió db), a „madárinfluenza”-járványtól félve.
2020 – Horvátország középső részét a tavaszinál is erősebb, a Richter-skála szerint 6,4-es magnitúdójú földrengés rázta meg, amelyet a szomszédos országokban, így Magyarországon is érezni lehetett.
Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei
Itt a bejelentés: 300 milliárd forintos uniós forrás érkezett
Ez volt az év Egerben – 2023 emlékezetes történései városunkban
Szent István szobrát állították fel a Haranglábnál
Egerbe jön Samantha Fox, már csak egyet kell alduni
Samantha Fox már Budapestre ért
Karácsonyra elsötétültek, de hamarosan újra működnek majd a közlekedési lámpák a Mátyás király úton
Ezek az adóváltozások jönnek 2024-ben
Az egri kutyások is petárdastopot kérnek szilveszterre
A Heves vármegyei rendőrök tanácsa: idén is óvatosan a tűzijátékokkal!
A rendőrök többgrammnyi kábítószergyanús anyagot találtak egy zavart férfinél Pétervásárán
15 millió forint értékű hamisított árut foglalt le a NAV Egerben – videó
Újabb aranylemezt kapott az egri kötődésű Papp Dávid
✨ A pénteki horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











