Lépjen kapcsolatba velünk

Hornung Ágnes: Intenzív az érdeklődés a csok plusz otthonteremtési támogatás iránt

Hornung Ágnes

Hornung Ágnes: Intenzív az érdeklődés a csok plusz otthonteremtési támogatás iránt

Ez a cikk több, mint 2 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Intenzív az érdeklődés a kormány által január 1-től bevezetett csok plusz otthonteremtési támogatás iránt – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán az M1 hírcsatorna műsorában.

Hornung Ágnes hangsúlyozta, hogy a kormány olyan otthonteremtési koncepciót akart létrehozni, amely a vágyott gyermekek megszületését ösztönzi és érdemi segítséget nyújt a családoknak.

Ha egy párnak már van gyermeke, de további gyermekeket vállal, akkor igénybe tudja venni a támogatást

– mondta. Kiemelte, hogy az édesanya 41 éves koráig vehetik igénye a csok pluszt, január 1-től azonban kétéves átmeneti időszak lépett életbe.

Ebben a két évben bármilyen életkorban igényelhető a támogatás a pároknak, ha az édesanya igazolja a 12 hetes várandóságot – hangsúlyozta az államtitkár.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a csok plusz három százalékos, államilag támogatott kamattal és tíz százalékos önerővel vehető igénybe, az összeg a gyermekek számától függően 15 millió, 30, illetve 50 millió forint. Hozzátette, hogy a bankok és más piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a módosítások eredményeként a csok plusz érdemi segítséget tud nyújtani az otthonteremtéshez. A csok plusz konstrukcióval a gyermeket vállaló családok a városokban is tudnak ingatlant vásárolni – hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a csok plusz kamata 5-6 százalékkal alacsonyabb az általgos hitelkamatok szintjénél.

A változások között említette azt is, hogy a csok plusz az ország teljes területén, valamennyi településen igénybe vehető, akár az 5000 fő alatti településeken is. Elmondta azt is, hogy kombinálható akár a falusi csokkal is, amelynek összege szintén nőtt január 1-től.

Januártól változott a Babaváró program is, amely „sikertermék”; az elmúlt években több mint 230 ezer pár igényelte. A Babaváró olyan hitel, amely a gyermekek megszületésével fokozatosan támogatássá változik, az összeget a párok szabadon felhasználhatják – ismertette az államtitkár, megjegyezve, hogy az adatok szerint a Babavárót is zömmel otthonteremtésre fordítják a családok.

Ezt a támogatási formát 30 év alatti párok igényelhetik, de most életbe lépett egy átmeneti időszak, amelynek keretében a 41 év alatti édesanyák is igényelhetik igazolt várandóság esetén – emelte ki.

Hornung Ágnes kitért arra is, hogy az idei évben folytatódik a családtámogatások „finomhangolása”, a prioritás az otthonteremtés, az anyagi biztonság, valamint a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése. Mint mondta, számtalan javaslat megfogalmazódott, többek között a három gyermekes anyák szja-mentességének bevezetése, amelyről folyamatos tárgyalások zajlanak.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! műsorában az államtitkár elmondta, hogy kik és hogyan igényelhetik a csok pluszt, illetve a falusi csokot. A csok plusz igényelhető, ha a családnak már van gyermeke és ahhoz vállal további gyermeket, és igényelhető akkor is, ha a családnak még nincs gyermeke, de „előre vállal” egy, kettő vagy három gyermeket – mondta.

Hozzátette, hogy a támogatás összekapcsolható a falusi csokkal is. Ha egy családnak van két gyermeke, és 5000 fő alatti településre költözik, akkor igényelheti a falusi csokot, majd, ha születik még egy gyermek, akkor már a csok plusz is igénybe vehető – ismertette. A két támogatással 65 millió forintot is igényelhet egy család – jegyezte meg.

Elmondta azt is, hogy a kamat maximum 3 százalék a csok plusz esetében, a tőke összege pedig folyamatosan csökken a gyermekek megszületésével. A második gyermek megszületésétől gyermekenként 10-10 millió forinttal csökken a tőke összege – emelte ki.

Hornung Ágnes közölte, hogy a csok plusz igényléséről az első adatok a hónap végén várhatók, érdemi információk pedig fél év múlva lesznek.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.