Lépjen kapcsolatba velünk

A TOP-os és TOP Pluszos pályázatok helyzetéről kért beszámolót Mirkóczki Zita

Városháza

A TOP-os és TOP Pluszos pályázatok helyzetéről kért beszámolót Mirkóczki Zita

Ez a cikk több, mint 2 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tisztánlátás végett kérte a 10-es napirend, vagyis a TOP és a TOP Plusz pályázatokról való tájékoztatást Mirkóczki Zita, valamint szakmai és pénzügyi beszámolót. Szeretné látni mi mennyibe került és mi valósult meg, többek között a Kossuth utca, a HEMO, a melegedő és a Lenkey-háznál. Ez utóbbiról 400 milliót lehet hallani, de több nagyobb összegről is van tudomása.

A HEMO kávézójának kialakítása 150 millió forintba került, de a dokumentumban még több mint 100 milliós ráemelés is szerepel – emelte ki Mirkóczki Zita, továbbá arra is rákérdezett, hogy a Sas út kivitelezése hogy áll, az látszik, hogy még nincs kész, december 31-ig le kellett jelenti a készültségi szintet – tette hozzá

Továbbá magasnak találja a 400 milliós felújítási árat a Lenkey-háznál, példának hozta fel, hogy a fővárosban luxus lakások 4 milliós négyzetméter árát is meghaladja így a felújítás ára.

Munkacsoport felállítását javasolja a TOP és TOP Plusz pályázatok miatt.

Módosító javaslattal élt Orosz Lászlóné a napirendi pont során, szeretné, ha a munkacsoport ülései nyilvánosak lennének a képviselők számára, azok is részt vehessenek rajta, akik nem tagjai, készüljön hangfelvétel és jegyzőkönyv, valamint egy jelentés a pénzügyi helyzetről. 2023. december 31-es állásról egy jelentést is kért a város pályázatairól. A jegyző szerint a munkacsoportok ülései az SZMSZ szerint nem nyilvános ülések, információt azonban kérhet az ott zajló munkáról.

Zseniálisan tud csúsztatni a polgármester

– mondta Mirkóczki Zita, utalva a pénz visszafizetési kötelezettségre, a Vitkovics és a Kossuth utca kapcsán.

Az alpolgármester szerint január 31-ig kell benyújtani az elszámolást, akkor miért nincs itt előttük, miért utólag kapják meg – kérdezi a képviselőasszony.

Minczér Gábor elmondta, a Lenkey házra eredetileg 240 milliót terveztek, erre 400 millió körül költöttek, amit Mirkóczki Zita most sokall, de a Szép-bástyára, mint fogalmazott a beton monstrumra, a több száz milliót nem sajnálja.

Sikerült kézbe venni az utolsó pillanatban az ügyeket – emelte ki Mirkóczki Ádám. Miért nincs itt Habis László – kérdezi. A pályázati megvalósításból csupán egy év érinti az ő ciklusát – tette hozzá.

Mennyibe kerültek eddig a pályázatok, felhasználták -e az összes támogatást, kell- e még ráfizetni – többek közt ismét ezeket kérdezte Mirkóczki Zita, ezekre egy órája nem kap választ. Azért sokallják az emberek a Lenkey ház felújítási összegét, mert a nagypréposti palota teljes felújítása is kevesebbe került. Nem tudnak rá válaszolni, csendbe vannak, hallgatnak bizottsági üléseken is, többek közt Spisák György aljegyző is – tette hozzá.

Minczér Gábor azt mondta, ő is sokallja a Lenkey házra fordított összeget, de emelkedtek az árak, nem lehet összehasonlítani a könyvtár felújítási munkálataival. A HEMO és a melegedő teljes mértékben elkészült, a Sas utca 80%-os készültségi szinten van, márciusban fejezik be – ismertette az alpolgármester.

Teljesen jogos kérés, hogy lássunk tisztán , szeretnénk most tisztán látni nem az elszámolás után, választás előtt. Az előző önkormányzati ciklus a város fejlődéséről szólt, most pedig önöknek még a rágcsálóirtással is gondjaik vannak

– fogalmazott dr. Csetneki Attila.

Minczér Gábor szerint a jelenlegi helyzet oka, hogy elfogytak a fejlesztési lehetőségek.

Minden rendben van, aztán kiderült semmi sincs rendben a napirend során. Az is kiderült mennyi volt egy kiló kenyér Habis László idején és mennyibe kerül most. Az önök feladata az volt, hogy sikerre vigyék a projekteket– mondta Kovács Cs. Tamás.

Mit csináltak azon kívül, hogy hobbiból padot festettek? Be kell vallani, hogy nem sikerült a munkájukat elvégezniük.  A megválasztott képviselőnek minden joga meg van arra, hogy tisztában legyen a költségekkel, jogos a kérése képviselőasszonynak

– húzta alá Kovács Cs. Tamás.

Spisák György aljegyző azt mondta, mindig a legjobb tudása szerint igyekezett a képviselői kérdésekre válaszolni, de ez úgy látszik nem sikerült. Azzal még hogy lezárták a pályázatokat december 31-el, azzal még nem végeztek, folyamatosan ellenőriz az Államkincstár.

Február 29-ig elkészül majd az elszámolás – mondta az aljegyző. A hónapról hónapra leadott előrehaladási jegyzőkönyvben szerepeltek a munkák. Azt elmondta a HEMO-ra volt ráemelés, gépészet és egy ajtó miatt.

Számot kell adni a választók felé. Katyvasz az egész, Ön sem igazodik el benne alpolgármester úr. Három és fél évig nem történt semmi többek között a Vitkovics-háznál, ezt leírta az Államkincstár is

– húzta alá Mirkóczki Zita.

Az aljegyző szerint Nagy István a Városfejlesztési Kft. volt ügyvezetője műszaki tartalmat vett ki és tett bele nem oda illőt, ezzel is hátráltatta a Vitkovics ház felújítását.

Több mint két órája ülünk itt egy napirendi ponti vitában és semmi sem történik. Ami a projekteket illeti elbukott 11 milliárd forint és tucatnyi bedőlt projekt. Én voltam az első 4 és fél évvel ezelőtt aki szólt, hogy baj van, a polgármester nem vesz részt a projektek szakszerű menedzselésében, többek közt lefejezték a Városfejlesztési Kft.-t is. Azt is elfogadtam, hogy azt mondták, hogy a vitáim miatt nem haladnak a város ügyei, lemondtam. Most is azt látom nem haladnak a dolgok, fel kell támasztani a Városfejesztési Kft.-t, tenni kell a projektekért. Attól tartok több elbukott pályázat lesz, ha nem lépünk. Én ezért fogok dolgozni, hogy előre lépjünk

-adott hangot véleményének Oroján Sándor.

Mi az amit itt jól működtetnek, hibába kértem most is választ, nem kaptam. Nem hozták létre a munkacsoportot, amit már korábban kértem, sem a többi kérésemet

-fogalmazott zárszóban Mirkóczki Zita.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.