Nem csökken a lopások száma Felnémeten, kis értékű bűncselekmények történnek – fogalmazta meg véleményét Bódi Zsolt képviselő a napirendi előtti felszólalásoknál a csütörtöki közgyűlésen a rendőrkapitánynak. Mint kiemelte, szilveszter napján például egy füstölőből lopták el a kolbászokat.
Mégis valamit tenni kell ez ellen, a kamerarendszer sem megoldás, felismerhetetlenek a tettesek – tette hozzá Bódi Zsolt.
Igyekeznek minden jelzésre reagálni, intézkedni
– válaszolta Kovács József rendőrkapitány, de szerencsére nem mindennaposak a lopások a városrészben. Véleménye szerint jobb minőségű, színes éjjellátó kamerákra is szükség lenne, valamint bizakodik abban, hogy idén emelkedik a rendőrség létszáma, több kollégával tudnak majd járőrözni.
El kellene gondolkodni a településőrség létrehozásáról – tette hozzá Mirkóczki Ádám polgármester.
Bódi Zsolt arra biztatta a lakosságot, hogy minden esetet jelentsenek be, Pócs Alfréd hozzátette, a kamerarendszer sérti a szabadságjogokat is, le lehet hallgatni vele az embereket.
Oroján Sándor is hozzászólt –
azt halljuk, hogy a városvezetés milyen sok kamerát telepített, emlékeztette a városvezetést, hogy pont a vezetés volt az aki a költségvetésben elvonta a keretet a kamerarendszer fejlesztésétől és a Fidesz-KDNP frakció gondoskodott a forrásról.
Kovács Cs. Tamás hozzáfűzte – az ő kerékpártát is ellopták, azóta sincs meg.
Kiemelt kép illusztráció.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















