Lépjen kapcsolatba velünk

A világ legrangosabb dokumentumfilmjei Egerben!

BIDF Egerben

A világ legrangosabb dokumentumfilmjei Egerben!

Ez a cikk több, mint 2 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Idén harmadik alkalommal csatlakozott Eger a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjához, amelyen a világ legjobb alkotásait mutatják be – fogalmazott Berény Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője az esemény tájékoztatóján. Egerben 3 napon keresztül, február 2. és 4. között, összesen 6 film közül választhatnak a nézők, naponta 17:30 és 19:30 órai kezdetettel. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

A programsorozat érdekessége, hogy mindegyik filmnek van egy nagykövete. A nagykövetek mind kiváló szakemberek, akik vezetésével, a vetítések után rövid beszélgetés, vita folytatható az általuk képviselt filmekről.

Dr. Löffler Erzsébet, történész,  az egri Érseki Vagyonkezelő Központ Könyvtár, Levéltár és Múzeum  nyugalmazott igazgatója A gullspangi rejtély című dán-svéd-norvég krimi nagyköveteként kiemelte, hogy a film olyan érdekes problémát fejteget, mint a társadalmi mobilitás, illetve a családon belüli társadalmi különbségek kezelése.

Dr. Törőcsik Miklós, magyar- és filozófiatanár és Hacsi Lajos nyugalmazott mestertanár, politológus Harcban című filmről tartottak beszámolót. A film az orosz-ukrán háborúról szól, sajátos megközelítésben. Döntő részt az ukrán vezetés, az államfő közvetlen munkatársait mutatja be, kiemelve az informatikáért felelős miniszter munkáját. Megtudhatjuk, hogyan befolyásolja a tömegkommunikáció a közvéleményt.

Végezetül Weil Zoltán nagykövet az Amíg még nézhetjük című filmről árult el részleteket. A film a távoli Indiában játszódik és mutatja be a médiák és a független újságírás ellehetetlenítésének folyamatát, a hiteles tájékoztatás eltűnését.

A BIDF-re kedvezményes jegyek vásárolhatóak az uraniamozi.hu oldalon.

Az Egerben vetítendő filmek listája:

Péntek 02.02.

  • 17:30 La Singla, a flamenco-királynő rejtélye / Nagykövetek: Gulyik Judit és Topolánszky Tamás
  • 19:30 A mi kis hazai pályánk / Nagykövetek: Herpainé Dr. Lakó Judit és Rázsi Botond

Szombat 02.03.

  • 17:30 Az utolsó szépfiú / Nagykövetek: Bak Zsuzsanna és Dr. Loboczky János
  • 19:30 A gullspangi rejtély / Nagykövetek: Dr. Löffler Erzsébet és Dr. Taskó Tünde Anna

Vasárnap 02.04.

  • 17:30 Amíg még nézhetjük / Nagykövet: Weil Zoltán                   
  • 19:30 Harcban / Nagykövetek: Dr. Törőcsik Miklós és Hacsi Lajos
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL