Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Kiderült, mi okozta a brutális csütörtöki hangrobbanást

IMG

Kiderült, mi okozta a brutális csütörtöki hangrobbanást

Ez a cikk több, mint 2 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mint arról az Eger Hírek is beszámolt, nagyerejű hangrobbanás rázta meg csütörtökön kora délután Heves vármegye több települését. A Piszkés-tetői Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium bemérte a hang forrását, amelyet a Hortobágy térségében jelölt meg, de a földrengést kizárták, mint lehetséges okot.

heol.hu-t a Magyar Honvédség arról tájékoztatta, hogy a Magyar Honvédség alaprendeltetéséből adódóan, valamint a képesség fenntartás érdekében, rendszeresen kiképzési repüléseket hajt végre a repülőtér közvetlen környezetében és az ország különböző légterében.

Ez nagyot szólt! Durva, robbanásszerű hang hozta a frászt Egerre és a környékre

„Ezek természetesen néha nagyobb hanghatással járnak, de az előírt magasság- és sebességkorlátokat, mint minden más törvényi rendelkezést maradéktalanul betartunk. Az említett Eger és környéke feletti légtérben található az egyik gyakorló légtere a magyar vadászgépeknek” – fogalmaztak.

Mint írták, csütörtökön a Fegyveres Légvédelmi Készenléti Szolgálat, JAS-39 Gripenekkel gyakorló (Tango) riasztási feladatot hajtott végre e fölött a terület felett. A végrehajtás során számos kötelező repülési feladatot kell végrehajtani a pilótáknak a vadászgéppel, melyek során a hangsebesség átlépése 12000 méteren, illetőleg afölött történik a szabályoknak megfelelően.

Ettől függetlenül a légköri viszonyoktól függően a hangrobbanás lökéshulláma leérhet a föld felszínéig és okozhatja az említett jelenséget (hanghatás, vibráció)

– jelezték.

Válaszukat azzal zárták, hogy a Magyar Honvédség lehetőség szerint mindent elkövet a lakosság zajterhelésének csökkentése érdekében.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.