Bemutatta legújabb egri képviselőjelöltjét a Fidesz. Vágner Ákos, a párt polgármesterjelöltje közösségi oldalán mutatta be Hadnagy Józsefet, aki az 5. számú választókerületében kéri a szavazók bizalmát.
Vágner Ákos azt írta, hogy Hadnagy József három évtizede él a városban, gyermekkori vágya volt, hogy büszke egrinek vallhassa magát. Fiatalként tanulni érkezett Egerbe, az akkor még Ho Si Minh főiskolára, s mindazt a tudást, mellyel az évek során felvértezte magát, ma minden erejével a közösség javára fordítja. Öt éve vezeti az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen a Szociálpedagógia tanszéket. Szociálpedagógusként sok hátrányos helyzetű fiatallal, családdal, közösséggel került szakmai kapcsolatba, és segítette életüket a nehéz helyzetekben. Kollégáival közösen hozták létre az egyetemen belül a Roma Szakkollégiumot, ahol már közel száz hallgatónak segítettek a diploma megszerzésében. Az esélyteremtés, hátránykompenzáció szerves része a mindennapjainak – emelte ki posztjában a polgármesterjelölt.
Hozzátette: – Segítői tevékenységével számtalanszor bizonyította, hogy képes tenni másokért, képes a közös gondolkodásra, a közös cselekvésre. Hisz a közösségben! Amennyiben a közösség is bizalmat szavaz neki a júniusi választáson, képviselőként is elkötelezetten dolgozik tovább az egriekért. Eddigi munkássága is garancia erre!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














