A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a férfival szemben, akinek figyelmetlensége miatt egy gyalogos súlyosan megsérült Egerben.
Az Egri Járási Ügyészség határozata szerint az autó vezetője 2023 novemberében, Eger egyik nagyáruházának közforgalom elől el nem zárt parkolójában balra kanyarodott kocsijával, mely forgalmi manőver közben figyelmetlen volt, így elütötte az úttesten átkelő sértettet. A sértett mellett haladt egy másik gyalogos is, akinek éppen az utolsó pillanatban még sikerült elugrania a férfi kocsija elől, így ő megúszta az ütközést.
A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A baleset oka az volt, hogy a férfi a KRESZ kanyarodásra vonatkozó szabályait figyelmetlenül megszegte.
A felek vallomásaik során kérték az ügy közvetítői eljárásra utalását, és mivel annak minden további jogszabályi feltétele is fennállt, az ügyészség az eljárás hat hónapra történő felfüggesztése mellett elrendelte azt.
A balesetet megelőző pillanatok az alábbi videón láthatók. Az eseményeket egy biztonsági
kamera rögzítette – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség.
IDE kattintva lehet megnézni a videót.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












