A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint lopást követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A lopás elkövetési tárgya az idegen dolog, melyről fontos kiemelni, hogy csak ingó dolog lehet, ingatan elvétele fogalmilag kizárt. Köznapi értelemben a dolog valamilyen értékkel bíró tárgy.
A járási ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki 2022 őszén Gyöngyösön gyalogolt, amikor felfigyelt a kocsival közlekedő sértettre. Amikor a férfi egy útkereszteződésben megállt, a vádlott odalépett az autó mellé és onnan a lehúzott ablakon kirántotta a sértett ölében lévő bőrtáskát. A sértettnek sikerült a táska vállpántjára ráfognia, azonban annak füle elszakadt, így a nő a megszerzett zsákmánnyal elfutott a helyszínről.
A táskában személyes iratok és egy mobiltelefon mellett 9.000 forint készpénz volt.
A járási ügyészség szabálysértési értékre több közokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétsége miatt emelet vádat a nő ellen – közölte az Egri Járási Ügyészség.
Az ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a jármű sofőrjét vezetés közben meglopó nővel szemben.
Kiemelt képünk illusztráció.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












