A most következő önkormányzati választáson már nem indul el a képviselő, aki 1998 foglalt helyet a közgyűlésben.
„Tisztelt választóim, barátaim, ismerőseim! Bejelentem, hogy a 2024-es helyhatósági választáson nem indulok, nem kívánok újból önkormányzati képviselő lenni!” – Így kezdte vonatkozó írását Császár Zoltán a közösségi oldalán. Azzal folytatta: „Hálásan köszönöm mindenkinek város szerte eddigi támogatását, szeretetét. Soha nem felejtem a még élő és eltávozott szavazóimnak jóságukat, emberségüket. Kérem, tartsanak meg jó emlékezetükben.”
Jelezte, hogy „a jövőben családom szolgálata épp időszerű, hogy ne induljak hetedszer 6 megnyert választást követően. Egy jó feleség Mária, két csodálatos felnőtt fiú, Attila és Zoltán, egy drága unoka Ádám, ikertestvérem Császár Lajos és barátaim társasága lesz a fontos számomra” – tette hozzá.
Személyes sikereinek is hangot adott: „az elmúlt években polgármestert, alpolgármestert és minden párt jelöltjét megelőztem, 1998-2024 között, választói akaratból. Köszönöm a hivatal minden dolgozójának segítségét, szeretetét. Októberig még képviselő vagyok és dolgozom” – írta, megemlítve, hogy „ezt a 26 évet utánam lehet csinálni bárkinek, nem kell hozzá más, csak munka a város lakóinak tisztelete és a bátor kiállás”. Végül jó egészséget is kitartást kívánt mindenkinek, aki elnyeri a választók bizalmát.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












