Lépjen kapcsolatba velünk

A vasárnapi 9.fordulóval véget értek a nemzeti sakk csapatbajnokságok

Sakk

A vasárnapi 9.fordulóval véget értek a nemzeti sakk csapatbajnokságok

Ez a cikk több, mint 1 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az NB II. Erkel csoportban az Egri Bolyky Bástya SE a harmadik helyezett Dunaharaszti SE sakk csapatát fogadta a Bartakovics Béla Közösségi Házban, nagyszerű körülmények között.

Szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban vesztettünk és így maradtunk a hetedik helyen – foglalta össze a lényeget az egri egyesület elnöke. Vajda Albert ismertetése szerint győztek (tábla sorrendben): Vajda Albert, Botos Krisztián, Kis József; döntetlent ért el Boricsev Oleg, Huszár Márk, dr. Gordos Csaba, Huszár András és Kovács Kolos Regő.

Vajda Albert arról is tájékoztatott, hogy az egész bajnokságot nézve jól szerepelt Huszár Márk, aki tartotta az első-második táblát, és igazi vezéregyéniség kezd lenni. Magabiztosan és jól játszott minden fordulóban Kis József és dr. Gordos Csaba, és külön dicséretet érdemel két ifjúsági játékos: Huszár András és Kovács Kolos Regő. András a csapat legjobb pontszerzője lett ,7-ből 5,5 ponttal veretlenül, Regő pedig háromból hárommal indított és végül 5-ből 3,5 pontja lett – tudatta az egyesületi elnök.

Még ezzel sincs vége a megmérettetéseknek, május 17-e és 20-a között Miskolcon szerepelnek ifjúsági játékosaink az országos egyéni és csapat rapid bajnokság döntőjében.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.