Lépjen kapcsolatba velünk

Köszönőlevelet kapott az EVAT Zrt.

Tűzoltó múzeum

Köszönőlevelet kapott az EVAT Zrt.

Ez a cikk több, mint 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Levélben köszönte meg a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Tűzoltó Múzeumot fenntartó EVAT Zrt-nek, hogy az támogatta a „Nyitott szertárkapuk 2024” rendezvénysorozatát. Szunyog Zoltán tűzoltó ezredes bízik a további sikeres együttműködésben. 

Márciusban jelentette be az EVAT Zrt, hogy határozatlan idejű együttműködési megállapodást kötött a fenntartásában működő Tűzoltó Múzeum kapcsán a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal. Ennek keretében a katasztrófavédelem közreműködik a kiállítóhellyel kapcsolatos programok, rendezvények megvalósításában és a múzeum népszerűsítésében. 

Az első, már együttműködésben megvalósult rendezvény a március 29-i húsvéti esemény volt, amelyhez a katasztrófavédelem is csatlakozott több programmal, például a múzeum előtti téren kiállított tűzoltó autóval, melyre az érdeklődők fel is szállhattak. A Tűzoltó Múzeum ugyanakkor ezen a napon ingyenes belépési lehetőséggel várt minden vendéget. 

Később a Tűzoltó Múzeum és a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság két napon keresztül tartó sikeres gyermeknapi programot tartott a kiállítóhelyen. Ennek kapcsán érkezett most a köszönőlevél az EVAT Zrt-hez, melyben Szunyog Zoltán tűzoltó ezredes úgy fogalmazott: „A jövőben is azon leszek, hogy még több rendezvényen jelenjen meg a katasztrófavédelem közösen az Egri Tűzoltó Múzeummal, e sok tekintetben országosan is egyedülálló kiállítóhely népszerűsége érdekében.”

Tavaly májusban Mirkóczki Ádám polgármester még azt vizionálta, hogy az EVAT Zrt. be kívánja zárni a Tűzoltó Múzeumot. A polgármester akkor azt nyilatkozta: „Megmentjük a Tűzoltó Múzeumot az Evat Zrt-től”. A polgármester javaslatára az önkormányzat elvette volna a Tűzoltó Múzeumnak otthont adó épület tulajdonjogát az EVAT Zrt-től, a múzeum fenntartásával pedig a Dobó István Vármúzeumot bízta volna meg. Bár a polgármester részéről a hangzatos szólamokat nem követte cselekvés, az EVAT Zrt. változatlanul azon dolgozott, hogy megmentse az intézményt. Ennek köszönhetően jött végül létre a fent említett megállapodás is a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, ami a jelek szerint mindenki számára megnyugtatóan rendezte a Tűzoltó Múzeum sorsát.  

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.