Alig több mint egy hét van hátra az iskolából és kitör a vakáció a diákok számára, ebben a két és fél hónapban fokozottan kell ügyelni a gyerekek biztonságára, ugyanis napközben több gyerek lesz az utakon gyalogosan vagy épp kerékpárral – hívta fel rá a figyelmet a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A jó tanácsok mellett lehetőség volt bikesafe regisztrációra is, valamint az óvodások kipróbálhatták a szlalompályát is.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság az iskolai szünet és a nyári szabadságok közeledtével a bűn- és balesetmegelőzési feladatokról, valamint tanácsokról is tartott sajtótájékoztatót.

A nyári közlekedés veszélyeinek elkerülése érdekében kiemelten kell figyelni a biciklis gyermekekre és a kiránduló csapatokra is.

A nyári szünet kezdete a gyermekek vakációját jelenti, ilyenkor megnő az úttesten szaladgáló, kerékpározó gyermekek száma. Ez komoly veszélyforrást jelenthet a közlekedők mindennapjaiban. Sok tragédia azért következik be, mert a gyermekek nem tartják be a szabályokat, leköti őket a játék vagy váratlan manővereket hajtanak végre.
A gyermekeknek kifejezetten fontos megtanítani a nyári közlekedés alapszabályait:
- Szürkületben és sötétben világos ruhát, illetve lehetőség szerint fényvisszaverő eszközt kell viselni!
- Tilos hirtelen az úttestre lépni, még akkor is, ha a labda után kellene szaladni!
- Kerülni kell az álló járművek mögüli úttestre lépést, minden esetben a gyalogátkelőhelyet kell használni!
- Kerékpárral kerékpár úton vagy az úttest jobb szélén lévő kerékpársávon kell közlekedni. Ahol ilyenre nincs lehetőség, ott a leállósávon, az útpadkán vagy végső esetben az úttest lehet közlekedni!

Mint azt Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: statisztikai adatok alapján a nyári hónapokban jelentősen megemelkednek az anyagi káros, valamint a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma.
- türelmesen és a szabályokat betartva közeledjünk,
- mindig tartsunk magunknál frissítő folyadékot és azt gyakran fogyasszuk,
- autóval közlekedés előtt mindig szellőztessük ki a járművet, illetve, ha lehet, klímával hűtsük le,
- hosszabb autózások során többszöri pihenőre álljunk meg, lehetőleg árnyékban,
- a vakációzó kerékpáros és gyalogos gyermekekre kiemelten figyeljünk oda az utakon,
- szívbetegként kánikulában ne induljunk hosszú útra,
- minden esetben fokozott óvatossággal közlekedjünk.
A nyár nem múlhat el strandolás nélkül, ott is kiemelten kell figyelni a gyerekek biztonságára. Egyedül soha ne engedjék el a gyereket víz közelébe, akkor sem ha jó úszó!
Otthonaink védelme és az áldozattá válás elkerülése érdekében is adott tanácsokat a sajtószóvivő. Többek közt soha ne tudassuk a közösségi oldalakon, hogy nyaralni mentünk, ugyanis az ilyen posztokat különösen figyelik a betörők.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!








