Lépjen kapcsolatba velünk

Zajlik az aratás, figyeljünk az utakon – kéri az agrárminiszter

T2

Zajlik az aratás, figyeljünk az utakon – kéri az agrárminiszter

Ez a cikk több, mint 1 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Országszerte zajlik az aratás, emiatt nagyobb számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek, ami fokozott figyelmet követel minden járművezetőtől – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy idén sokkal korábban, június elején kezdődött meg a korai őszi árpa betakarításával az aratás a földeken. Az ország kenyere idén is biztosított, amiért kiemelt köszönettel tartozunk minden gazdának – tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy a nyári betakarítási munkálatok következtében, az autósok az utakon gyakran találkozhatnak mezőgazdasági munkagépekkel is. A miniszter ezért nagyobb figyelmet kér a közlekedésben résztvevőktől.

A balesetek elkerülése és a biztonságos közlekedés érdekében tanúsítsunk fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve óvatosabban közlekedjünk

– fogalmazott a miniszter.

Az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek mögött feltorlódhat a forgalom. A nagyobb sebességgel haladó járművek vezetői, így csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságosan kivitelezhető és a befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. A nagyméretű gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel érdemes megközelíteni, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra – figyelmeztetett a tárcavezető.

A miniszter arra számít, hogy az idei időjárás következtében a nyári betakarítási munkálatok a szokásosnál sokkal előbb befejeződhetnek. Fontos ugyanakkor, hogy a földekről a termények minél hamarabb érjék el a célállomásaikat. Az eredményes aratás, illetve a gazdák szorgalma és kitartása mind-mind hozzájárulnak hazánk biztonságos élelmiszer-ellátásához, amiért nem lehetünk elég hálásak az ágazat szereplőinek – hangsúlyozta az agrártárca vezetője.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.