Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Pongrác

Sötét
Fény

MÁV: a vonatokat és a síneket sem kíméli a rendkívüli meleg

Vasút

MÁV: a vonatokat és a síneket sem kíméli a rendkívüli meleg

Ez a cikk több, mint 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az extrém hőségben gyakrabban meghibásodhatnak a többnyire túlkoros vasúti járművek, berendezések és a sínek – figyelmeztetett a MÁV Zrt., amely emiatt azt kéri, hogy indulás előtt az utasok tájékozódjanak a menetrendről, az aktuális forgalmi helyzetről, az esetleges fennakadásokról.

A vasúttársaság közleményében kiemelte: a MÁV-Volán-csoport minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy kezelje a rendkívüli forróság okozta problémákat, fenntartsa a vasúti közlekedés folyamatosságát és biztosítsa a megfelelő körülményeket az utazáshoz. 

„Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával, hanem úgynevezett légjavító-berendezéssel felszerelt, ezek a korábbi készülékek azonban a 35 fokos vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak. A több napon át tartó rendkívüli forróság közepette történő maximális kihasználtság mellett pedig – az időszakos karbantartás ellenére is – növekszik a meghibásodás esélye” – jelezték.

Arra kérik a kritikus hőségre érzékeny, egészségileg veszélyeztetett utasokat, hogy a hőségriasztás ideje alatt csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak. Akik számára pedig a Volánbusz helyközi buszai párhuzamos megoldást kínálnak, használják ki a vármegye- és országbérletek előnyeit, az érintett buszok 84 százalékán ugyanis klímaberendezés működik.

Fontos, hogy az utasok mindig elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útnak – hangsúlyozták, hozzátéve, napközben a forgalmasabb busz- és vasútállomásokon továbbra is vizet osztanak a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt.

Kiemelték, a vasúttársaság üzemirányítói igyekeznek minél gyorsabban reagálni, ha a rendkívüli időjárási körülmények miatt operatív beavatkozásra van szükség. Lehetőségükhöz képest intézkednek szerelvénycserével, másik szerelvény vagy pótlóbusz beállításával. Emellett folyamatosan vizsgálják a járművek klímaberendezéseinek beállítását, a klímákon rendkívüli tisztításokat végeznek és lehetőség szerint soron kívül javítják a rendkívüli terhelés miatt bekövetkező meghibásodásokat.

Kitértek arra, a klíma miatti panaszok kivizsgálása után legtöbbször az derül ki, hogy a kérdéses készülékek működtek, csak a technikai korlátjaik miatt nem voltak képesek olyan mértékben lehűteni a levegőt, hogy az az utasok többségének komfortos legyen.

Utazásra a reggeli és esti órákat javasolták, és felhívták a figyelmet arra: az újabb gyártású IC-, EC-kocsikban, a többcélú teres bisztró- és prémiumkocsikban, valamint a klímás motorvonatokban (FLIRT, KISS, Talent, Uzsgyi, Desiro) a klímaberendezések hatásfoka jellemzően az igényeknek megfelelő.

Kitértek arra, hogy a síneket is deformálhatja a hőség. Ha ennek előjelei mutatkoznak, akkor a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet be. 

A felsővezetékek a nagy meleg hatására megnyúlnak, így nő a felsővezeték-szakadás, az áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata. A MÁV karbantartó szakemberei folyamatosan készen állnak arra, hogy elhárítsák a vasúti hálózatban keletkező hibákat – áll a közleményben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.