Lépjen kapcsolatba velünk

Továbbra is TILOS fürdeni az Apci tengerszemben!

Apci tengerszem

Továbbra is TILOS fürdeni az Apci tengerszemben!

Ez a cikk több, mint 1 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Továbbra is TILOS fürdeni az Apci tengerszemben, ugyanis az egykori kőbánya vízzel feltöltődött öblében a biztonságos fürdőzés feltételei nem adottak – hívta fel rá a figyelmet az EGERERDŐ Zrt. A Széleskő tó (közismert nevén Apci tengerszem) a nyugati Mátra közkedvelt kirándulóhelye, az illetékes önkormányzat által helyi védettségű területté nyilvánított terület, melynek kezelője a társaság.

Az egykori kőbánya vízzel feltöltődött öblében a biztonságos fürdőzés feltételei nem adottak. Szomorú körülmény, hogy az erről tájékoztató táblák – ismeretlen tettesek általi rongálások, eltávolítások miatt – csak igen rövid ideig funkcionálnak, teret adva azon általános vélekedésnek, hogy „amit tábla nem tilt, azt szabad”.

Felhívják a látogató figyelmét az alábbiakra:

  • a tóban fürdeni tilos és életveszélyes!
  • a tóparton, az erdőben, a 24 órát meghaladó tartózkodás (sátorozás) engedélyköteles
  • az erdei tartózkodásunk során keletkezett hulladékot vigyük magunkkal! Csak végszükség esetén helyezzük az önkormányzat konténerébe. A szemetelés, a hulladék természetben való visszahagyása, szétdobálása pedig szigorúan tilos. (Ez a dohánytermékekre és az italos kupakokra is vonatkozik.)
  • az általános országos tilalom okán mindennemű tűzgyújtás tilos!

Felsoroltak miatt, tájékoztatjuk és egyben felhívjuk az érintettek figyelmét arra, hogy az illetékes rendőrkapitányság, a település polgárőrsége és erdészeti társaságunk a nyár hátralevő részében összehangolt ellenőrzéseket fog végezni a területen

– írja az EGERERDŐ Zrt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.