Lépjen kapcsolatba velünk

Fantasztikus versenyzéssel bronzérmes a női kajaknégyes

IMG

Fantasztikus versenyzéssel bronzérmes a női kajaknégyes

Ez a cikk több, mint 1 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az előző három olimpia a magyar női kajaknégyes győzelmét hozta.

Most nem tartozott a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra magyar egység a favoritok közé, de ahhoz azért hozzászokhattunk, hogy a mindenkori magyar hajó éremesélyes.

A reményeket táplálta, hogy a júniusi szegedi Európa-bajnokságon a csapat az első helyen végzett.

A magyar egység a hatos pályáról indult, bal oldalukon az esélyesebbnek tartott Új-Zéland valamint Németország.

A magyar hajó nem indult jól, 150-nél az ötödik helyen haladtak, féltávnál feljöttek a negyedik helyre, utána viszont még gyorsultak, és Új-Zéland valamint Németország mögött bejöttek harmadiknak. A lengyelek nagyot hajráztak, de nem tudták befogni a magyarokat.

A férfi kenu párosok 500 méteres fináléjában Adolf Balázs és Hajdu Jonatán a hármas pályán eveztek, 150-nél a másodikok voltak, féltávnál a harmadikok, a célba éréskor visszaestek a hatodik helyre. A befutónál volt egy kis félreértés, de sajnos nem lehettek harmadikok, ahogy a helyszínen először írták.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL