Keresztes Ildikó azt mondja: nem ússzuk meg könnyek nélkül, csodaszép műsor lesz, és Balázs Fecó is itt lesz velünk, még ha másik dimenzióból is. Emlékkoncert lesz ugyanis a Korál zenekarral a 21 órakor kezdődő tűzijáték után Egerben. Kontor Tamás és Roy is mikrofont ragad, portálunk pedig Keresztes Ildikót kérdezte, akinek hosszú kényszerszünet után ez a visszatérő koncertje.
Keresztes Ildikó Máté Péter-díjas magyar énekesnő, színésznő, előadóművész, a Soproni Petőfi Színház örökös tagja. A Korál együttessel ő is fellép Egerben, a Dobó téren augusztus 20-án, a 21 órakor kezdődő tűzijáték után. Balázs Fecó emlékkoncert lesz.
– Óriási dolog ez számomra, több szempontból is. 8 hónap után először állhatok színpadon, hiszen az igen komoly egészségügyi problémáim miatt hosszú idő kimaradt. Magyarország születésnapján énekelhetek, miközben nekem is épp ebben a hónapban volt a szülinapom. És együtt adhatom elő a dalokat a Korál együttes tagjaival, Dorozsmai Péterrel és Fekete Tibor Samuval, azokkal, akiket tinikoromban még a lemezborítókról ismertem meg. Ennél szebbet elképzelni sem tudok.
– Talán a város, a „miliő” is hozzájárul majd a szép érzésekhez.
– Imádom Egert és szeretem a jó borokat. De nem csak ezért. Rajongok a történelemért, így az ilyen típusú városokért is. Barátaim is vannak ott, akiket már régen láttam, jó lesz találkozni.

– Őszintén bízunk abban, hogy most már minden rendben a Művésznő egészségével.
– Igen. De hónapokig nem is beszéltem erről. Egy véletlennek köszönhetően derült ki a jóindulatú agydaganattal kapcsolatos probléma. Sokat gondolkodtam ezen, végül úgy döntöttem, hogy a Nők Lapjának adok egy exkluzív interjút, mert tudtam, hogy ha ott készül cikk rólam, akkor az normálisan meg lesz írva, így is történt. Tartoztam azzal a barátaimnak és ismerőseimnek, hogy beszámolok a kialakult nehézségekről. De volt, ami volt, így legalább 8 hónapnyi lehetőséget kaptam a pihenésre, feltöltődésre, amire korábban soha nem volt példa.
Megújult emberként térek vissza a színpadra, hiszen imádom a hivatásomat. És ha én jól érzem magam, akkor azt a közönség is érezni fogja.
– A koncertre visszatérve, mit ígérhetünk előzetesen?
– Az emlékkoncert története tavaszra nyúlik vissza, akkor én nem vehettem részt a munkában. Most ez Roy-jal és Kontor Tamással valósul meg, elképzelni se tudnék jobbat, így lesz méltóképpen megkoronázva ez az este. Egyetlen próbát tartottunk, úgyhogy a látványvilág még nekem is újdonság lesz. Ígérhetem, hogy nem ússzuk meg könnyek nélkül, színvonalas és szép koncert. Beszéltük is a próba után, hogy ezt a dolgot tovább kell vinni. Annyira megható, tudom, hogy
Fecó is ott lesz velünk, ha egy másik dimenzióból is, de ott lesz augusztus 20-án este az egri Dobó téren.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













