Lépjen kapcsolatba velünk

Ősz végéig a Volánbusz valamennyi helyközi járatán elérhető lesz a készpénzmentes fizetés

Busz volán

Ősz végéig a Volánbusz valamennyi helyközi járatán elérhető lesz a készpénzmentes fizetés

Ez a cikk több, mint 1 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál – közölte a Volánbusz Zrt. pénteken.

Azt írták, a cég idén nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már mintegy 2000 autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy mind az 5330, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.

A terminálok nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is lehetővé teszik

– írták.

Hozzátették, a MÁV-Volán-csoport az utaskiszolgálás folyamatának gyorsulását és a működési költségek csökkenését is várja a szolgáltatásfejlesztéstől. A vállalatcsoport bízik abban, hogy a fedélzeti elektronikus fizetés bevezetése hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket – fogalmaztak.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL