Hamis vád vétségével vádol az Egri Járási Ügyészség egy fiatalkorút, aki más bűncselekmények elkövetése miatt jelenleg letartóztatásban van a debreceni javítóintézetben – közölte dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész.
Korábban a fiú egy állami gyermekotthonban volt elhelyezve, de onnan hazaszökött. Éppen ennek a szökésnek a leplezése érdekében követte el a szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétségét, és azzal egyidejűleg a közokirat-hamisítás bűntettét is 2022. június 13-án este az egyik egri nagyáruház irodájában.
Az történt ugyanis, hogy a fiatalkorú a boltban az apjával közösen ellopott négy fóliás sertéslapockát. Ezt a biztonsági őr észrevette, és bekísérte őket egy zárt helyiségbe. Ide hamarosan rendőrök érkeztek, akik igazoltatták a két nyakon csípett személyt. Az apa nem titkolta a kilétét, ám a fia nem akarta, hogy a körözési lista alapján rendőrkézre kerüljön amiatt, hogy megszökött az otthonból, ezért hamis személyes adatokat diktált be az intézkedő hatóság tagjainak.
A rendőrök ellenőrizték, majd jegyzőkönyvben rögzítették ezeket az adatokat, megállapítva, hogy a bemondott személy nem áll körözés alatt. Ezért elengedték a fiút, mivel négy sertéslapocka ellopása nem indokolta az előállítását.
A lopás miatt ugyanakkor szabálysértési eljárás indult, melynek során kiderült az igazság, egyben az ifjú tolvaj valódi kiléte is. Ezt megelőzően azonban a hatóság joggal hitte, hogy a vádlott által önmagaként megnevezett, és ezáltal hamisan megvádolt személy volt a lopás egyik elkövetője. A hamis vádat bizonyította a rendőröknek az irodán felvett jegyzőkönyve, ami ennek megfelelően hamis tartalmú közokirat volt.
A két bűncselekmény elkövetésével vádolt fúval szemben a járási ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.
A fotó illusztráció!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















