Tanévet nyitott az Egri Főegyházmegye a bazilikában. A fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények tanévnyitó veni sancteját tartották meg, az igazgatók, pedagógusok, hitoktatók részvételével. A szentmisét Ternyák Csaba egri érsek celebrálta.
A templom motivációt és bátorítást ad ahhoz a nehéz és szép szolgálathoz, amelyet végeznek az egyházi iskolák vezetői, pedagógusai, a hitoktatók – mondta Ternyák Csaba a bazilikában, ahol az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények tanévnyitó veni sancteját tartották meg ma. Az egri érsek azt mondta, fásultság helyett Isten új szövetséget akar kötni velünk, hogy új lendülettel, új lelkesedéssel induljunk neki az új tanévnek.
A főpásztor felhívta a figyelmet arra, hogy ki más taníthatná meg nekünk, azt, hogy mi a legfontosabb parancsolat, mint a mi urunk Jézus Krisztus, aki maga is ezen parancs alapján élt. Ő szerette tanítványait, szerette az embereket, mindenekelőtt azonban az Isten szeretetéről adott nekünk példát – tette hozzá, s azt is mondta, ma megvalósult a templom és az iskola szövetsége. – Imádkozzunk testvéreim, hogy a Szentlélek a Krisztusban való megújulásra vezessen minket ebben az új iskolai évben – kérte az érsek.
A szentmisét, valamint a teljes programot, az előadásokat és a díjak átadását is élőben közvetítette a Szent István Televízió a Youtube-csatornáján, ahol minden pillanat visszanézhető.
Itt az előadások és díjátadók videója:
Itt pedig a szentmise látható:
Az Egri Főegyházmegye veni sancteját a felújítást követően 5 év elteltével tartották ismét a bazilikában.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!