Rablás bűntette mellett többrendbeli lopással vádol egy 25 éves verpeléti fiatalt az Egri Járási Ügyészség. A letartóztatásban lévő terhelt a rablást vele közel egykorú, többszörösen büntetett előéletű társával közösen követte el.
A vádirat szerint a két férfi tavaly, egy augusztusi éjszakán Egerben hazáig követte a középkorú sértettet, akinek a kirablását tervezték, mivel már az utcán ittasnak látták. Amikor a gyanútlan áldozat aludni tért, a két rabló bement a házába, és ott egyikük rátámadt az ágyban fekvő emberre, akit lerántott a földre. A padlóhoz szorított sértett nem tudta megakadályozni, hogy a vádlottak ezután elvegyék és magukkal vigyék a pénztárcáját, valamint a laptopját, annak tartozékaival együtt.
Az I. rendű vádlott ezt megelőzően öt alkalommal követett el különböző bolti lopásokat Egerben és környékén. Volt, hogy ezeken rajtavesztett, mert a biztonsági szolgálat feltartóztatta őt. Ez történt 2023. augusztus 26-án délután is, amikor a rajtakapott tolvajt bekísérték az egyik nagyáruház biztonsági szobájába. Itt a vádlott újabb lopással színesítette a bűnlajstromát, ugyanis egy óvatlan pillanatban a szekrény tetejéről elcsente az egyik őr pénztárcáját.
Vád tárgyát képezi az a lopás is, melyet a terhelt szintén a megyeszékhelyen követett el, ahol ismeretlen társával közösen a csomagtéren át bemászott egy parkoló gépkocsi utasterébe. Innen azután elvittek minden ott talált mozdítható dolgot. Ezek között volt tornazsák, textilpelenka, virág alakú csörgő, sőt egy kisvakondos kulcstartó is, a rajta lévő kulcsokkal.
A járási ügyészség a társtettesként elkövetett rablás bűntette mellett többrendbeli lopás vétségével és jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja a letartóztatott terheltet, akivel szemben 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra tett mértékes indítványt a bíróságra benyújtott vádiratban. Különös visszaesőnek minősülő tettestársa esetében 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás az ügyészi indítvány – közölte dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
A kiemelt fotó illusztráció!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















