Közokiratot hamisított az a négy vádlott, akikkel szemben az Egri Járási Ügyészség emiatt néhány nappal ezelőtt vádat emelt a bíróság előtt.
A vádlottak egyike, egy 65 éves nő egyéni vállalkozó volt, aki ebben a minőségében tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezői tevékenységet végzett. Ennek keretében 2021 decemberében bejelentette az illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságnál, hogy még abban az évben Budapesten tűzvédelmi szakvizsgára felkészítő oktatást és tűzvédelmi szakvizsgáztatást tart a tűzállóságot növelő bevonati rendszerek szakágban. Ehhez háromtagú vizsgabizottságokat jelölt ki, melyekben az ügy egy további vádlottja volt az elnök, az asszony és családtagjai pedig a tagok.
Ezen előkészületek után mind az oktatás, mind a vizsgáztatás elmaradt. Az oktatásszervező ennek ellenére 2022 újév napján kiállított huszonnégy valótlan tartalmú vizsgabizonyítványt, melyeket társai, a bizottsági tagok, és az elnök ellenjegyeztek. Ezekkel a közokiratnak minősülő bizonyítványokkal hamisan igazolták, hogy az azokban megnevezett személyek sikeres tűzvédelmi vizsgát tettek.
A járási ügyészség a vádiratában végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a négy társtettessel szemben.
Intellektuális közokirat-hamisítással vádol a Gyöngyösi Járási Ügyészség egy 60 éves férfit.
A vád szerint ő 2022-ben egy gépkocsit vásárolt bontási célra, melyet úgy kívánt feltüntetni, mintha azt nem elbontotta, hanem később továbbadta volna valakinek. Ennek érdekében szerzett egy szerződési blankettát, amin vevőként már szerepeltek egy általa sose látott egyéni vállalkozó adatai és a vállalkozás bélyegzőlenyomata. A blankettán a vádlott a saját adataival kitöltötte az eladói rovatokat, majd benyújtotta a hamis magánokiratot a gyöngyösi okmányirodába. Ez alapján a központi járműnyilvántartásban valótlan tartalommal beegyezték az adásvételt, amitől fogva a közokiratnak minősülő közhiteles nyilvántartás hamis adatokat tartalmazott.
Az esetre úgy derült fény, hogy az átíratásról mit sem sejtő állítólagos vevőt az okmányiroda egyszer csak arról értesítette, hogy a nevén lévő gépkocsit kivonják a forgalomból olyan mulasztások miatt, melyeket ő a valóságban soha nem követett el. Ez alapján került sor feljelentésre – közölte Dr. Konkoly Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő ügyésze.
A vádhatóság ebben az ügyben az elkövetővel szemben pénzbüntetést indítványozott.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












