Négy utánpótlás korosztályban, (Diák-A, Diák-B, Diák-C és Serdülő) 54 klub 376 versenyzőjének részvételével rendezték meg a 25. Tóth Péter Emlékversenyt. Az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban az Egri Városi Sportiskola és az Egri Vasas SE közös rendezésében öt tatamin küzdöttek a helyezésekért a sportolók.
A hazai klubok mellett ukrajnai judósokat is láthattunk a szőnyegen, ketten meg is nyerték a súlycsoportjukat. Az Egri Városi Sportiskola 16 főt nevezett és 1 arany (Kriston Levente) és 5 bronzérmet (Hangácsi Hunor, Nagy Nimród Flórián, Szatmári Gábor, Kerekes Áron, Jankó Boldizsár Marcell) szereztek. Kiss Csongor, Katona Kornél, Gotyár Alexander az 5, Lévai Gergő, Saárossy Zalán és Papp Gábor a 7, helyen végzett az EVSI csapatából.

A körcsarnok Olimpiai termében a hagyományokhoz méltóan ezúttal is megemlékeztek a 32 éves korában autóbalesetben elhunyt Tóth Péterre. A judos, sportbarát, edző egyéniségét testvére Tóth Erzsébet idézte fel. A verseny negyedszázados története és a résztvevők nagy száma szt mutatja, hogy egy 1995-ben elindított sikeres kezdeményezés a szervezőknek köszönhetően bizonyította az életképességét. Tóth Erzsébet megköszönte a judós sportbarátoknak a munkáját, kiemelve az Egri Városi Sportiskola: Kovács Géza igazgató és a szakosztály edzőinek: Horváth Tamás, Fejér Barna, Zakar Csaba, Cs. Németh Péter a munkáját. Egerben talán ennek a versenynek is köszönhetően fejlődik és népszerű a sportág.
Tóth Erzsébet az egri judosportban végzett munkájáért Dr. Kovács Péternek, Tamás Péternek, Tamás Zoltánnak, Dr. Demény Ádámnak és az egri Sportmúzeum vezetőjének Lázár Ritának adott át elismerést.
A verseny főbírója Vincze Zoltán volt, akinek munkáját 21 versenybíró segítette.

EREDMÉNYEK
25. Tóth Péter Emlékverseny, 54 klub 368 résztvevője
Az Egri Városi Sportiskola versenyzőinek eredményei
Diák-A, 38 kg: 3. Hangácsi Hunor. 49 kg: 7. Lévai Gergő. DIÁK-B: 38 kg: 5. Katona Kornél. 41 kg: 3. Nagy Nimród Flórián, 5. Gotyár Alexander. 50 kg: 1. Kriston Levente, 3. Szatmári Gábor.
DIÁK-C: 33 kg: 7. Saárossy Zalán.
SERDÜLŐK: 38 kg: 3. Kerekes Áron, 7. Hangácsi Hunor. 42 kg: 3. Jankó Boldizsár Marcell. 50 kg: 5. Kiss Csongor 60 kg: 7. Papp Gergő.
Éremtáblázat
1.Budapest Honvéd 8 arany -3 ezüst -1 bronz
2. Kodomo Mosonmagyaróvár 5-1-4
3. Ledényi Ji 5-0-2
4. Mogyi Baja 4-3-2
5. Kőrös Judo 3-2-5
6. MTK 3-2-3
7. DVTK 3-1-3
8. Gödöllő 2-5-4
9. Győri AC 2-2-3
10. Gyomaendrőd 2-0-2
11. MVSC 2-0-0
12. Ukrajna 2-0-0
24. EVSI 1-0-5
FOTÓ: Lénárt Márton, Bajzát Rafael
Győztesek
Diák-A, fiúk, 32 kg: MAKULA Tibor (Ledényi JI), 35 kg: Takács Szabolcs (Oroszlány), 38 kg: Szepesi Hunor (Gemenc), 41 kg: Homola Mihálí (Kőrös) 45 kg: Kovács Bendegúz (Koroncó), 49 kg: Bóna Zétény (Dunaharaszti) 54 kg: Uzlov Igor (BHSE) Honvéd) 60 kg: Várfalvi Milán (Budafok). 66 kg: Petróczki Botond (Görbeország). +66 kg: Demény Ádám (BHSE)
Diák-A, lányok, 32 kg: Papp Jázmin (RHDSE), 38 kg: Voga Dorka Mária (Tatai AC), 41 kg: Barta Jázmin (BHSE), 45 kg: Gaál Bianka (Gyomaendrőd), 50 kg: Kivés Zsófia (Dunaharaszti), 56 kg: Sárosi Petra (DVTK), +56 kg: Pánovics Emese (RHDSE).
DIÁK-B, fiúk 29 kg: Keller Dávid (Mogyi Baja), 32 kg: Kunyik Csanád (Tatabánya), 35 kg: Dömök Nándor (Kőrös), 38 kg: Bóna Szabolcs (Kodomo), 41 kg: Kis Zsombor (Ledényi JI), 45 kg: Frekány Péter (Miskolc). 50 kg: Kriston Levente (Egri VSI), 55 kg: Theil-Czeglédi Vendel (Gödöllő), 60 kg: Bráz Zétény (MVSI) 66 kg: Bihari Lázár (MTK).
Diák-B, lányok, 27 kg: Vincze Anna (Tatabánya), 30 kg: Borós Kincses Panna (Debrecen), 33 kg: Tasnádi Flóra (DVTK), 36 kg: Gáspár-Pap Anna (MTK), 40 kg: Bartyik Zita Berill (Vasas), 44 kg: Frányó Kamilla (Mogyi Baja), 49 kg:: Vető Lídia (Mogyi Baja)
DIÁK-C fiúk: 27 kg: Bodnár Máté (Gödöllő), 30 kg: Sajgó Soma (MTK), 33 kg: Balogh Maxim (Kodomo), 36 kg: Bertalan Bánk (Kodomo), 39 kg: Tukovits Zalán (kodomo), 42 kg: Takács Huba (DEVTK), 45 kg: Bárány László (Kőrös), 50 kg: Kelemen Barnabás (Cegléd),55 lg: Puter Botond (Kodomo) +55 kg: Jónás Noel (MVSI). ,
Diák-C lányok: 27 kg: Papp Kincső (Kőrös), 30 kg: Fedor Anikó (Borsod Judo) 33 kg: Tamás Lotti (Győr), 36 kg: Tálos Elza (Herman DSE), 40 kg: Gyömrei Barbara (Tata), 45 kg: Székesvári Mia (BHSE), +45 kg: Debreczeni Boglárka (DVTK),
Serdülők, fiúk, 38 kg: Szépvölgyi Liviusz (Ledényi JI), 42 kg: Nagy Levente (Mogyi Baja), 46 kg: Takács Csongor (Győr) 50 kg: Búza Péter (Bushido), 55 kg: Baráth Gergely (Gödöllő), 60 kg: Mildner Nimród (BHSE), 66 kg: Szépvölgyi Vendel (BHSE) 73 kg: Lantos Levente (Ledényi JI), 81 kg: Lakatos Béla (MVSC), +81 kg: Novák Norbert (Delta SE).
Serdülő lányok, 36 kg: Rómer Janka Vénusz (Gyomaendrőd), 40 kg: Radics Maja (Mogyi Baja), ,44 kg: Schrödl Emma Sára (BHSE), 48 kg: Pajerich Anna Rótza (Ledényi JI), 52 kg: Raffay Zsófia (BHSE), 55 kg: Farkas Zóra (MVSC), 63 kg: Maász Hajnal (Gödöllő), 70 kg: Papp Anna (KSI). +70 kg: Újvári Anna (Borsod JSE)
Forrás: Agria Press, Agria Sport
Fotók: Lénárt Márton, Bajzát Rafael
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













